Történetek
Plágium, keresők, üzleti hátrány
Mostanság a munkám kevesebb, ráértem tehát, hogy a weboldalt fejlesztgessem és átolvassak hasonló oldalakat. Meglepődve tapasztaltam, hogy milyen népszerűek az írásaim, mert több oldalon megtaláltam részleteket, de – mennyire érdekes – teljes honlapmásolatokat is.
Most ennyire érdekes és lebilincselően értékes a stílusom, vagy ennyire szegények a másolók, vagy egy kisvállalkozás nem számít a nagy kft.-nek?
Örüljek, vagy bosszankodjak, hogy másolnak?
Hát az a butaság jutott eszembe, hogy értesítem a kedves honlaptulajdonosokat arról, hogy az én szellemi termékeimet használják. A válaszokat nem másolom ide, mert igen nagy indulatokat váltanának ki, legyen elég annyi, hogy a védekezés, bocs’ támadás fő gondolata az volt, hogy annak a cégnek az oldaláról másolta, akinek a partnere, hát csesztessem azokat és hagyjam őt békén.
Ezek után módszeresen átnéztem a webet plágiumkeresők segítségével és kiderült, hogy igen sok dokumentumban “idézik” soraimat, nem csak honlapokon, hanem még egyéb hivatalosnak mondható dokumentumokban is. Nem tartom magam zseninek, sem csodálatosnak, sőt igazán idézésre érdemesnek sem, de igazán furcsa, hogy sokan vannak, akik a saját gondolataikat sem képesek papírra-fájlba írni. Nem lesz valami attól hiteles, hogy már olvasható a neten évek óta. Arra nem is gondoltak, hogy mi van akkor, ha nem is igazat írok, hanem a célom az ő ellehetetlenítésük?
Sok kérdést vet fel bennem ez az igen furcsa jelenség, ami persze régóta jelen lehet, hiszen az említett cégek nem mostanság kezdték a tevékenységüket.
A kérdéseim, tudom, költőiek maradnak, hiszen a válasz nyilvánvaló:
Ennyire szegények a cégeim (hiszen a szellemi termékemmel részt veszek az eladásban is), hogy saját ötletük nincs pár sort írni arról, amit forgalmaznak?
Annyira kevés az idejük, hogy nem érnek rá gondolkodni és írni?
Annyira nem számít, hogy más tulajdonát, munkáját, idejét, ötleteit lopják el saját céljaik eléréséhez?
Annyira nem fogják fel, hogy a keresők büntetik a másolást, a duplikálást, a plágiumot?
Hogy ezzel a módszerrel nem csak nekem ártottak, hanem ők maguk sem jutnak előrébb a találati listán?
Hogy nem csak nekem okoztak ki tudja mekkora kárt, hanem maguknak is, mert a keresők őket is hátrébb sorolva előre engedték a konkurenciát, ez igen bölcs ötlet volt, igazán tapsra méltó.
Hogy egy jogász és egy bíróság minden bizonnyal ki tudja akár pénzben is fejezni a jogsértés eszmei és anyagi kárát is?
A jogsértések valóban hozzátartoznak az üzleti élethez?
Volt két oldal, amely jó részt, ill. teljes egészében lemásolta az írásaimat és az ábráimat. Az egyik honi szolgáltatónál volt, a másik amerikainál. Mindkét szolgáltató a tulajdonjogom bizonyítása után törölte az oldalakat.
Ezek szerint vannak törvénytisztelő szolgáltatók és vannak a szolgáltatást igénybe vevő felhasználók, akik közül néhánynak fogalma sincs a tulajdonjogról. Muszáj ennek így lenni?
És bizony jól gondolják, nem fogom perelni őket, mert sajnos a hírek nem arról szólnak, hogy minden rendben van és gyorsak, hathatósak az ítéletek.
Az amerikai szolgáltató azt is mondhatta volna, hogy menjek a fenébe, ám utánaolvastam (csak részleteiben persze) az amerikai szabályozásnak és kőkemények. Lehet, hogy ezért, lehet, hogy azért, mert csak tudják a dolgukat, azonnal intézkedtek. És ez nem a “nyugat” dicsérete akar lenni, hanem …
Szóval, ha a látogatottságuk esik, a találati listákon hátrébb kerülnek, nézzék csak meg a plágiumkeresők segítségével, hátha Önök is érdemessé váltak a másolásra!
Kis számolgatás: bizonyítható, ha az ügyfél közvetlenül a netről találja meg a céget, kimutatható a kötött üzletek száma évente. Megbecsülhető a plágium után elmaradt üzletek száma, azok értéke, kamatai, sőt az elmaradt állami terhek nagysága is (áfa, járulékok, adók). A szerző ideje, az írás marketingértéke, eszmei értéke is kifejezhető pénzben, de az is, hogy az írás, a honlap mennyi munka árán került a keresőkben jó helyre, pláne akkor, ha honlap tulajdonosa fizet egy SEO-val foglalkozó cégnek. És így tovább és így tovább …
Kérdésem van!
Árajánlatot kérek!
Megrendelést adok!
Egy honlapfeltörés rövid története
A nap-kollektor.hu-t feltörték 2010 novemberében. Hála barátomnak, gyorsan értesültem róla és az akkori tárhelyszolgáltató készségesen és gyorsan visszaállította az előző napi mentés alapján a weboldalt. Gyors jelszóváltások és belépési jogosultságváltások után úgy tűnt, hogy minden rendben van. Sőt, kikapcsoltam a regisztrációt és eltávolítottam az összes felhasználót, hátha köztük van a “betörő” is.
Pár hét múltán erőteljes figyelmeztetést kaptam az egyik nemzetközi szoftverbiztonsági cégtől és az általam használt keresőt működtető cégtől is, hogy az oldalam részt vesz az adathalászat nevű törvénytelen tevékenységben. Utánanézve mindkét figyelmeztetés igaznak bizonyult.
Megkerestem a jelzett fájlokat és eltávolítottam azokat, azt gondolván: megszűnt az adathalászat. Kértem a szoftverbiztonsági céget, hogy segítsen kideríteni a feltörőt, ám csak annyit mondtak, hogy küldjem el a naplófájlokat, meg valamiféle time stamp-eket, abból meg tudják állapítani, ki is volt, de ne reménykedjek, mert szinte soha sem tudják elkapni a tettest. Nos, nem is azt vártam, hogy rabláncra verik azonnal, de legalább valamilyen javaslatot tesznek a későbbi betörések ellen.
Ezek után nem marad más, mint nekem kell kitalálni, hogy mit is lehet tenni. Gondoltam az egyik megoldás, hogy újraépítem a honlapot, előtte lementve mindent. El is kezdtem a lemásolását a tartalomnak és az adatbázisnak. Másolás közben újabb és újabb verziójú fájlok jelentek meg a letöltés közben, ebből azt szűrtem le, hogy a tettes éppen bent van az CMS rendszerben és hogy nem az ftp elérést, vagy a felhasználói területet, vagy a felügyeleti felületet törte fel, hiszen azok jelszavai már megváltoztak. Ekkor ő is pánikba esett és elkezdte a nyomait eltüntetni. Be kellet látnom, hogy nem tudok hatásos védekezést ellene, hát egyszerűen letöröltem a honlapom összes tartalmát a CMS-sel egyetemben.
Tovább gondolkodva rá kellet jönnöm, hogy a betörés már jóval a látható tünetek előtt megtörtént, mert a helyreállítás után is megmaradt a hacker belépési lehetősége. ügyesen azt találta ki, hogy a CMS-t átalakítja a saját céljaira és a belépésre feltölt egy index2.php nevű fájlt. Ez nem igazán feltűnő, mert pl. a Joomlában a tartalomkezelő része. Ez volt a “kapu”, amelyen keresztül átvette a hatalmat.
Az akkori tárhelyszolgáltatóm nem érezvén magát érintettnek azóta egy büdös szó, annyit sem mondott, vagy tett, talán csak annyit, hogy ezután semmilyen CMS-t nem tudtam telepíteni. Kérdések és kérések sorozata után is csak némaság jutott nekem.
A betörés így ért véget és vetett fel néhány kérdést, melyekre nincs válasz:
- a nemzetközi biztonsági céget miért nem érdekelte a bejutás módja, technikája, logikája?
- a szolgáltató miért nem segít felderíteni a tényeket?
- miért gyakorlat a “haggyábékén” hozzáállás, merthogy nem ingyenes szolgáltatásokról van szó?
- meg különben is!?
Ez a CMS remélhetőleg egy sokkal biztonságosabb szoftver, talán nem lesz többé ilyen kaland.
Még egy rövid kérdés: a mostanság és régebben is kőrözött e-mail, melyben a feltörésre, jelszavak megszerzésére buzdítják az embereket, miért nem érdekli a rendőrséget, meg egyáltalán senkit? Néhányszor jeleztük, de válasz és eredmény semmi, persze lehet, hogy csak nem látszik.
Kérdésem van!
Árajánlatot kérek!
Megrendelést adok!


Legutóbbi hozzászólások