| |
Síkkollektor
Síkkollektor
A síkkollektorok kifejlesztésének az volt a koncepciója, hogy az átmeneti és a téli időszakban se kelljen mellőznünk a hasznosított napenergiát. Az egyszerű felépítésnek tulajdonítható egy sor jó tulajdonság. Példának okáért az, hogy a bruttó és a nettó felület, amit a Napnak mutat a kollektor, szinte azonos, tehát jól lehet számolni a felületével. Néhány típust be lehet építeni a tetőszerkezetbe (meghibásodás esetén igen nagy hátrány). Szépen mutat a tetőn, mint megannyi tetőablak. Egyes vélemények szerint nagy előny az is, hogy viszonylag nagy hőveszteségéből kifolyólag télen gyorsan leolvad a hó róla! Mint az közismert: a hó csapadék (fagyott vízből van), így jól áthatol rajta a fény, nem is lenne olyan fontos leolvadnia. A síkkollektorok egészen leegyszerűsítve napsugárzást elnyelő lemez mögé tekert csőkígyó belehelyezve egy üvegházba. Ez meglehetősen profán megfogalmazás, ám teljesen igaz. A síkkollektor felépítése (vízszintes metszet) A hatásfok növelése érdekében kerül házba a csőkígyó, mögé hőszigetelő anyag (préselt üveggyapot, kőzetgyapot, polyurethan hab) kerül, hogy legalább a tető felől ne érje hűtés. A Nap felé fordított oldallal már nehezebb a dolog. Erre a felületre szorítkozik a fejlesztések nagy része. A szimpla üveg, mint tudjuk, nem hőszigetel eléggé, a dupla meg kisebb mennyiségű fényt enged át. Az átlátszó műanyagok nagy része nem bírja a napfényt, amelyik igen, az meg drága. Jó lenne a házból kiszívni a levegőt (vákuumot létrehozni), de ekkor beroppan az üveg, ki kell támasztani. Van ilyen megoldás, persze mellékelnek egy vákuumoló szivattyút is, mert a kivezetéseknél a vákuumvesztésnek igen nagy a valószínűsége. Egy újabb fejlesztésnél nemesgázt töltenek a házba, de a problémát a kivezetéseknél nem sikerül megoldani könnyen. A gáz a dobozban a belső hőmérséklet változása miatt széles határok közt változtatja nyomását. Ejtsünk szót az egyszerű kollektoroknál fellépő jelenségre is, mégpedig a szellőző burkolatról, gyakorlatilag az elnyelőfelület nincs elválasztva a környezettől, így az oxidációtól, a párásodástól, a porosodástól sem. Sajnos a gyártók elfelejtik közölni a hátrányokat, a felhasználók meg jó esetben észre sem veszik a jelentős teljesítmény-csökkenést, hiszen jobbára nem kerül beépítésre hőmennyiség mérő a rendszerbe. Vannak olyan síkkollektorok, amelyek egy-két éven beül akár 50%-os teljesítmény-esést produkálnak. A síkkollektorok egy részének élettartama mindezekből fakadóan 15 év körül van csak. Bármilyen a kivitel, akármilyen üvegfelülettel is szerelik, marad mégis egy nagy gond: mégpedig a kollektor déli irányba szerelve nem követi a Nap járását! Ebből következően délben adja le a legnagyobb teljesítményét, hiszen ekkor süt szembe a Nap. Ezt kiküszöbölendő alkalmaznak olyan üveget is, amelynek felületébe megannyi pici prizmát nyomtak gyártáskor, ennek megfelelően oldalról is tud fényt juttatni az abszorber felületre, növelve az energiatermelés hatásfokát. Jellemző módon azonban a síkkollektorok hővesztesége mindezektől függetlenül nagy, egyszerűen érzékelhető, ha nyári napsütésben megérintjük az üvegfelületet. Forróságot fogunk tapasztalni, mégpedig jóval nagyobbat, mint a környezeti hőmérséklet. Mindazonáltal a síkkollektoroknak fontos szerepe van a nyári napenergia-hasznosításban. Igen alkalmasak használati melegvíz előállítására, medencék fűtésére, alacsony hőfokú fűtési rendszerek támogatására az átmeneti időszakokban, hiszen a hat hónapos fűtési szezonból akár egy-két hónapot is lefaraghat.
| | |