Belépés | Regisztráció
Hőszigetelés
Mindenképp szükségét látom annak, hogy ejtsek néhány szót a hőszigetelésről, annak fontosságáról.
Hőszigetelésre azért van szükség, mert éghajlatunkon igen zord telek is előfordulnak, és hát az épületein, házaink építésének egyik célja az, hogy ne fázzunk, vagy főjünk meg a napon. (A másik, hogy függetlenítse életvitelünket az időjárás egyéb változóitól).
Már őseink is rájöttek kísérleti úton, hogy pl. az állatok bundáját magukra öltve nem fagynak meg könnyedén, sőt a nyári nap alatt sem kapnak hirtelen hőgutát. Miért-miért nem, nem terjedt el a bunda helyett az agyag, vagy kőlemezek viselete, de a fém-ruházat is igen kellemetlennek bizonyult. Ebből az egyszerű következtetésből adódóan miért téglával akarunk hőszigetelni, mikor megannyi finom-meleg anyag áll rendelkezésünkre?! Akkor nem kell tégla? Dehogynem, hiszen tartani kell a födémet, a tetőt, az ablakokat, ajtókat.
Nos, a természet ismeri a fizikát, nem úgy, mint mi. Sok évtizeden át pazaroltuk az energiát, hiszen olcsó volt. Nem kellett a hőszigetelés, elég volt a jó vastag tégla-fal. Sajnos szabványaink is igen engedékenyek voltak. Ennek a korszaknak immáron vége.
Egy adat: nyugati szomszédaink az épületeink fűtésére felhasznált energiamennyiség 32%-ával üzemeltetik lakásaikat, mert hőszigetelnek. Okosabbak ők? Nem, csak jól gondolkodnak! Ebből következően: amennyiben mi is olyan mértékben hőszigeteljük épületeinket, akár 60%-os energiamegtakarítást is elérhetünk! Ez esetben nem kell azon törnünk a fejünket, hogy még több energiát és pénzt befektetve csökkentsük a fűtésszámláink összegét, hiszen meg sem kell vásárolni ezt az energiamennyiséget, tehát kevesebb energiát kell vásárolni, előállítani, ezzel kisebb a CO2 kibocsátás, az éghajlatváltozás lassítható, és így tovább...
Lássuk azonban az egyszerű magyarázatát a hőszigetelés fontosságának.
Hőszigetelni azért kell, mert a lakótérben levő hőmérséklet alá csökken a kinti hőmérséklet, ezáltal hőáram indul a fal külső felülete felé. Ez a hőáram annál kisebb, minél nagyobb a falazat hővezetési ellenállása. Magyarán: nem kellene hőszigetelni, ha a külső és a belső hőmérséklet állandó lenne, mivel a két légtér között nem alakul ki hőáram. Éghajlatunkon az építészetnek meg kell küzdenie az évszak-változásokkal, télen a meleget bent kell tartani az épületben, nyáron pedig hűteni kell a lakóteret. A másik két évszak egy részében semmit sem kell tenni, bár ez az időszak igen rövid ideig tart. A hőáram iránya a fal két oldalán jelentkező "hőpontenciáltól", hőmérséklettől függ. A kívül hideg van, a hőáram iránya kifelé mutat, a melegebb, akkor befelé. Azonos hőmérsékleteknél a hőáram értéke 0-ra csökken.

Hőszigetelés nélküli fal:


tegla.jpg
Az ábrán a hőszigetelés nélküli fal hőmérsékleti viszonyai láthatók. A benti levegő hőmérséklete a fal síkjánál már erősen csökken (sugárzik a hideg a falból). A belső és a külső felület hőmérséklet-különbsége igen nagy. 

Belső hőszigetelés:


teglabel.jpg
Ezen az ábrán a kényszerűség szülte - igen helytelen módon - belső hőszigetelés látható. A fal a hideg idő nagy részében akár fagypont alatt is lehet. Amennyiben a falban vízcső húzódik, az elfagyhat, a fal állaga a külső levegő nevességének és a fagynak "köszönhetően" igen gyorsan pusztul, mállik, repedezik. A hőszigetelés és a fal közé mindenképpen párazáró fóliát kell helyezni. Kerülendő megoldás.

A helyes megoldás a külső hőszigetelés:


teglakul.jpg
A külső hőszigetelés  után a fal átmelegszik, a fűtési viszonyok javulnak, a komfortérzet jobb lesz, hiszen a fal hőmérséklete csak néhány fokkal kisebb a levegőjénél (nem húz a fal). A benti keletkező pára a falban elnyelődve kellemesebbé teszi a közérzetünket, a fűtési hőmérséklet is csökkenthető néhány fokkal a komfortérzet változása nélkül (1 fok hőmérséklet-csökkentés 5-6% energiamegtakarítással jár). A fal szinte állandó hőmérsékleten van, szerkezete igen sokáig nem változik.
A külső hőszigetelést azonban igen gondosan kell felszerelni, hiszen minden rés "hőhidat" alkot, rontva a hőszigetelő rendszer jóságát (mit sem ér a kigombolt bunda a hóviharban). Fontos, hogy tudjuk: a hőszigetelések sem óvnak meg az elfagyástól, csak megnyújtják a kihűlés idejét (semmi sem tökéletes), tehát fűteni ezután is kell, csak sokkal kevesebbet (igaz, hogy nyáron hűteni is kevesebbet kell)!
Ejtsük néhány szót a falazatokról, és a könnyűszerkezetes – nehéz-szerkezetes vitáról. Be kell látni, hogy a különböző építési módok mind-mind más célt szolgáltak, csak mára elfeledtük azokat.
Minden épületnek van hőállandója, ami azt mutatja hogy a hőmérséklet emelkedés, vagy csökkenés időben mikor jelentkezik a fal hőmérsékletében.
Igen nagy hőtároló kapacitása van a vályogfalnak még nagyobb a döngölt falnak. Az ilyen épületeket akkor célszerű építeni, ha mindig otthon tartózkodik a család.
Nagy értéket mutat a téglafal is, szintén akkor érdemes ebből építkezni, ha a családból valaki mindig otthon tartózkodik. Három műszakos munkahelyek is kialakíthatók ezzel a technológiával. A szellőztetés alkalmával a falak nem hűlnek ki, a levegő gyorsan visszamelegszik.
A könnyűbetonok, habkő-szerű falazóelemeknek már kisebb a hőtároló kapacitásuk, igen jó a hőszigetelésük, jó közérzetet biztosítanak, azoknak való, akik napközben nemigen vannak otthon. Nagyon jól alkalmazható munkahelyek építésénél.
A könnyűszerkezetes épületeknek gyakorlatilag nincs hőkapacitásuk, szellőztetéskor a levegő igen gyorsan lehűl benne, de gyorsan vissza is melegíthető. Kifejezetten a dolgozó családoknak ajánlható, napközben a fűtés visszavehető, hazaérve, vagy előre programozva gyorsan felfűthető. Alkalmasak irodáknak, egy-két műszakos munkahelyeknek.
A passzív házakban a hőmérséklet már a lakók bentlétekor emelkedik, hiszen az ilyen típusú épületeknek igen kicsi fűtési energiára van szükségük.
Az igazi jó ház vékony, költségkímélő erős falazatból és vastag hőszigetelésből áll.
Mi is a vastag?
Osztrák szomszédaink a mi fűtési-energiafelhasználásunknak 32%-ával állítják elő ugyanazt a meleget, mint mi. Ez azért lehetséges, mert ők a falakra 15cm, a födémre 25-30cm vastag hőszigetelést építenek, a nálunk elterjedt 4cm-rel szemben. Könnyű belegondolni: hasonló vastagsággal akár 60%-ot is megtakaríthatunk fűtési költségeinkből. 25 cm külső hőszigetelésnél és a födémen 40 cm-rel a falak lehetnek vasbetonból is!
A teljes lezártság okozhat penészesedést, hiszen a korszerű nyílászáróink nem biztosítanak megfelelő szellőzést. A passzív házak teljesen zárt légterének szellőztetését aktív, hővisszanyerős rendszerekkel biztosítják, ennél a típusnál azonban gondot okozhat a túlfűtés, hiszen akár egy főzés is túl nagy mennyiségű hőt termelhet. A hűtésről gondoskodni pedig megint csak energiát kell felhasználni. Az aktív szellőztetés manapság alapkövetelmény kellene, hogy legyen!
Hátra van még a nyílászárók minősége. Igen fontos tényező, hiszen majd egy nagyságrenddel rosszabb a hőszigetelési tulajdonságuk, mint az átlag falaké. Itt jön szóba a tájolás is, délre néző nagyobb ablakok, északra lehetőleg ne is nézzen ablak. A napházak tervezésére manapság már több tervező is vállalkozik.
A hőszigetelő anyagok sokfélék lehetnek, azonban át kell gondolni tartósságukat, páraátersztésüket, mechanikai tulajdonságaikat.
Néhány példa:
- Sztirol habok - nem páraáteresztő, jó hőszigetelő, nem hőállóak, állítólag hazánktól nyugatra már bontják el az efféle rendszereket, mert a falakban szétesnek( remélem csak rémhír), viszont az állatok szívesen széthordják, ill. beleköltöznek, tehát az installálás során igen gondosan be kell tartani a technológiai utasítást.
- Üveggyapot: napjainkban már igen finom szerkezetűek, már nemigen szúrnak az elemi szálak, így az állatok szívesen lakják, jó hőszigetelők, nem párazáróak, hőállóak, de nem tűzállóak.
- Kőzetgyapotok: egészen hasonlatosak az üveggyapotokhoz, de az állatok nem lakják, mert szúrnak az elemi szálak. Hőállóságuk igen jó, tűzállóak, sőt már hozzáférhetők a tömörített táblák is, amelyek akár lépésállóak is lehetnek.
- Perlit-félék: háromszor-négyszer rosszabb hőszigetelők a fent említetteknél, tehát 1cm sztirolhab = cca. 4cm perlittel, tehát alkalmazási területe igen behatárolt.

A kissé nagyvonalúan jellemzett sztirolhabokról és a hőszigetelésekről egy precizebb jellemzés Kecső Zoltán tollából:
 

Sztirolhabok:


 A nemzetközi metódus szerint 2 változatát különböztetjük meg:
 
 EPS (hungarocell, nikecell) nyílt cellás, polisztirol alapanyagú expandálási eljárással készült hőszigetelő anyag. Jellemző alkalmazási területe:
 - padlókban
 - falakon (kívül)
 - hőhidak szigetelése esetén
 - egyenes rétegrendű lapostetőkben
 Tulajdonságai:
 - Jól terhelhető, stabil hőszigetelő képességű anyag
 - Nedvességre, terhelésre nem érzékeny
 - Korlátozottan páraáteresztő (általános lakófunkció esetén keletkező páranyomást képes levezetni a rendszer)
 - 80°C-ig alkalmazható
 Félreértés, hogy a falakban szétesik és az is hogy nyugatra már bontják. Nyugat-Európában a homlokzati hőszigetelések céljára több mint 30 éve alkalmazott termék, a bontási félreértés abból adódik, hogy ott a korábban 5 cm vastagságú hőszigetelő lemezzel épített rendszereket bontják és 12-15 olykor 25 cm vastagságú ugyancsak EPS anyagú hőszigetelő rendszerekre cserélik. Nyugat-Európában a homlokzati rendszerek 90%-a ma is EPS rendszerekkel készül, köszönhetően a termék kiváló ár/érték arányának.
 
 Másik változata a zárt cellás XPS:
 Jellemző alkalmazási területe:
 - nagy terhelésű padlókban
 - hőhidak szigetelése esetén
 - fordított rétegrendű lapostetőkben (zöldtetőkben)
 Tulajdonságai:
 - jól terhelhető, stabil hőszigetelő képességű anyag
 - nedvességre, terhelésre nem érzékeny, vízálló
 - nem páraáteresztő
 - 80°C-ig alkalmazható
 
 Szálas hőszigetelő anyagok (üveg és kőzetgyapot):
 Mindkettő típus gyártás technológiája sokat javult az elmúlt időszakban. Az elemi szálak finomabbak.
 Közös tulajdonságaik:
 - ásványi szálakból készülnek
 - nedvességre és terhelésre érzékeny termékek
 - nagyon jó páraáteresztők
 - hőállóak, tűzállóak
 Különbségek:
 a kőzetgyapot termékekből nagyobb sűrűségű, nagyobb teherbírású hőszigetelő termékek is készíthetőek (lapos tetőkhöz, homlokzati hőszigetelő rendszerekhez)
 

Üveggyapot:


 jellemző alkalmazási területek:
 - magastetők hőszigetelésére, szarufák között és alatt
 - szerelt falszerkezetekben, álmennyezetnél
 - lépészajcsökkentés
 

Kőzetgyapot:


 jellemző alkalmazási területek:
 - magastetők hőszigetelésére, szarufák között és alatt
 - szerelt falszerkezetekben, álmennyezetnél
 - lépészajcsökkentés
 - lapostetőkben
 -  homlokzati hőszigetelő rendszerekben
 
 Hőszigetelő anyagok rágcsáló és rovar káraival kapcsolatban:
 - alapvetően minden terméket mechanikailag védeni kell a rágcsálóktól és a rovaroktól, mert mindegyiket fajtától függetlenül károsítják e kártevők.
 - a tapasztalatok azt mutatják polisztirol termékekbe nem fészkelnek bele a rágcsálók, míg mindkét típusú szálas szigetelőanyagban előszeretettel fészkelnek ha tehetik. (nem függ az irritáció mértékétől)
 
 Kecső Zoltán
 elnök
 MEPS
 
 
 Nem található a felsorolásban a tégla, a kerámia, kijelenthető, hogy ezek szerkezeti elemek, nem hőszigetelések. Egyre inkább elterjed az a megfelelő felfogás, hogy a falak szerkezeti elemekként töltik be feladatukat, tartják a födémet, mechanikusan elválasztanak a környezettől, a hőszigetelés padig megóv minket a környezet hőmérsékletének változásaitól. Olcsó falakat és drága hőszigetelést kell alkalmazni, amely megoldás nem kerül többe, mint a drága fal és olcsó hőszigetelés, de legalább nem kell a használat során rezsi képében többször is megvásárolni az épületet, azaz adott esetben könnyebb a hitel részleteit fizetni (talán még másra is jut pénz)!
 Minden kivitelezést azonban igen precízen és körültekintően kell végezni a technológia pontos betartásával. Az elérendő cél a tartós energiamegtakarítás, tehát néhány óra, vagy nap késéssel, de alaposan kialakított rendszer jól működő épületet eredményez.
 



2006-2009 © Copyright by Fabry. Minden jog fenntartva!
Bármilyen adat, kép, szöveg felhasználása kizárólag a szerzo írásbeli engedélyével lehetséges. Engedély kérése a kapcsolat menüpont alatt.