A gáz felhasználásának kezdete az 1700-as években kezdődött el kőszén desztillálásával előállított éghető gázzal. Egy évszázaddal később indult csak be a világítógáz alkalmazása Londonban, Párizsban, később Berlinben is. A világítógáz felkeltette Gróf Széchenyi István érdeklődését, kastélyában másfél évtizedig saját gázfejlesztőjével állított elő gázt. A XVIII. század közepén Budapesten már üzemelt az első “légszeszgyár” a Lóvásár téren (ma Köztársaság tér, ja, nem, II. János Pál Pápa tér). A XIX. század elejére már jelentős gázhálózaton keresztül gáztűzhelyek, gázkályhák, gázkandallók tömege üzemelt. Ekkor a főcsőhálózat hossza elérte a 600 000 métert. Ez a gázgyár 1914-ig működött, szerepét az óbudai gázgyár vette át. Ez a gázgyár a földgáz elterjedéséig készített gázt a főváros lakóinak. A jellemző készülékek a tűzhelyek, vízmelegítők, hűtőkészülékek, mosóüstök, fűtőkályhák és a vasalók voltak. 1988-ban a földgáz szolgáltatása vált teljes körűvé, megszűnve ezzel a “széngáz” használata. Napjainkra az ország szinte minden zugában elérhető a földgáz-szolgáltatás, ami mintegy 5 millió méter vezetékrendszeren valósul meg. A gáz veszélyessége miatt kizárólag minősített, engedéllyel rendelkező szerelők létesíthetnek rendszereket tervek alapján és szigorú ellenőrzés mellett. A pontos szabályokat a hatályos GMBSZ (teljes címe: Gáz csatlakozó vezetékek és fogyasztói berendezések létesítési Műszaki-Biztonsági SZabályzata) tartalmazza. Ez a szabályzat pontosan előír mindent, ami a biztonságos kiépítéssel és üzemeltetéssel kapcsolatos. Ennek a hálózatnak a telepítés jár a legkisebb bontással-helyreállítással az épületen belül, mert a gázcsövek jellemzően a falsíkon kívül helyezkednek el a falhoz bilincselve.

Print Friendly, PDF & Email

Megosztom: