Szivattyúállomás

Nagyon sok, rosszul összerakott, helytelenül beállított rendszerrel találkoztam már, ideje hát, hogy leírjam, hogyan és miképpen függ össze a rendszer alkotóelemeinek beállítása.

A rendszer tulajdonképpen eléggé egyszerű, amiket be lehet és kell állítani, azok a tágulási tartály előnyomása, a szivattyú sebessége és természetesen a szabályzó, vagy vezérlő, ennek értékei, valamint a tároló környéke.

Első sorban a tároló üzemi nyomásánál nem lehet nagyobb a biztonsági szelep nyitási értéke. Jellemzően ez 6-10 bar. Fontos a maximális üzemi hőmérséklet is, ezt nem haladhatja meg a szolár szabályozó beállítása a kollektorhűtéssel együttes értékről van szó. Természetesen a tároló vizének hőmérsékletét csak akkor állíthatjuk maximumra, ha a használati melegvíz ágban van termosztatikus keverőszelep, melynek feladata, hogy a melegvízcsapolókhoz ne juthasson forró víz, tehát ez a forrázás elleni védelem.

A fagyálló folyadék dermedési hőmérséklete általában -22 és -30°C körül mozoghat, ám tudnunk kell, hogy a szivattyúk jellemző fagyállótűrése 40%-os töménységre vonatkozik. Tömény fagyállót az örvényszivattyúk nem tudnak mozgatni, ezért ne is kíséreljük meg a rendszerbe tölteni.

Mivel egy bármilyen rendszerben bármely alkotóelemet a rendszerhez kell méretezni, így a ezekben a rendszerekben is így van. A szabályzó védelmi hőmérsékletéhez (ahol az elektronika kikapcsolja a szivattyút) kell számolni a rendszernyomást és a tágulási tartály nyomását is. Emlékeim szerint 120°C-hoz 2 bar, 130°C-hoz 3 bar gőznyomás tartozik, így egyszerű a képlet: ha a szabályozó minimális védelmi hőmérséklete 120°C, akkor a helyes üzemi nyomás 2 bar, ettől legyen 0,5 barral alacsonyabb a tágulási tartály előnyomása. 3 bar üzemi nyomásnál 2,5 bar a tágulási tartály előnyomása és ekkor 130°C a beállított védelmi hőmérséklet. Mindez igen jól hangzik, de miért is kell ez a sok izé? Egyszerűen csak azért, mert ha a kollektor előbb begőzöl, mint ahogy a védelmi hőmérsékletet elérné, akkor a szivattyú csak köpködi a forró kollektorba a folyadékot és a rendszer esetleg gőzfejlesztővé válik. Elhibázott gyakorlat tehát, hogy a 3 bar előnyomással szállított tágulási tartályhoz 2 bar üzemi nyomást állítsanak, mert ebben az esetben a tágulási tartály logikailag nem vesz részt a nyomástartásban, így a legkisebb szivárgás is jelentős nyomásesést mutat. Nem utolsó sorban figyelembe kell venni a kollektor teteje és a tágulási tartály közötti magasságkülönbséget is, hiszen az első példabeli beállítás 1,5 baros előnyomással 15 m geodetikus magasságkülönbségre alkalmas. Amennyiben ez a távolság nagyobb, mindenképpen ennek megfelelő előnyomást kell beállítani, ehhez nagyobb üzemi nyomást is.

A szivattyú által szállított folyadék tömegáramát célszerű kisebb rendszereknél 3-4 kg/min-ben (3-4l/perc) meghatározni, ez persze sorba kapcsolt kollektorok esetében igaz. Nagyobb rendszerek esetében jobb nagyobb tömegáramot beállítani, hogy a kollektorok közel azonos munkapontban működhessenek, hiszen a hőmérséklet emelkedésével csökken a hatásfok.

A szivattyúk minimális fordulatszáma kisebb rendszerek lehet érdekes, szabályozott fordulatszámnál lehetőség nyílik a még gazdaságosabb energiatermelésre, nagy rendszerekben a maximális sebesség alkalmazandó. A szivattyúgyártók 30%-nál kisebb fordulatszámot nem látnak szívesen, nincs is értelme. Az új, elektronikus szabályzású szivattyúk (energiatakarékos) már nem rövidre zárt forgórészű asszinkron motorral készülnek, hanem teljesen elektronikus, állandó mágneseket alkalmazó motorokkal. Ezek már nem sebességszabályozhatóak tők a régi szabályzókkal, kivéve, ha minimum fordulatnak 100%-ot állítunk be.

Ezek a sorok első sorban a kollégáknak íródtak, de remélem, hogy másnak is érthető.

Print Friendly, PDF & Email

Megosztom: