A víz egy hétköznapi dolog, amit szinte nem ismerünk. Sok minden eszünkbe jut róla, de igazából nem tudjuk, hogy milyen nagyszerű elem. Tőle függ az élet a Földön, tőle függünk mi is. Címszavakban a víz fontosságáról: Az alapelemek egyike. A víz a Föld felületén megtalálható egyik leggyakoribb anyag, a földi élet alapja. A Föld felületének…


A napkollektor egy igen egyszerű jelenség alapján működik: a Napból érkező fotonok becsapódva az anyagok felületébe hőt fejlesztenek. A keletkezett hőmennyiség függ az anyag minőségétől, szerkezetétől, színétől, felületétől – tehát mennyire nyeli el a fényt, ill. mennyire veri vissza. Tapasztaltjuk, hogy a napsütésben felmelegszik minden, a sötétebb színűek és mattabbak jobban, a fényesek és simák…


A Loxone világítás, zsalúzia vezérlésére lett kitalálva, mára azonban egy épület teljes felügyeletét elláthatja. Ebbe beletartozik gyakorlatilag minden, amit el tudunk képzelni. Kapcsolódhat riasztórendszerekhez, szinte minden készülékhez, ami adatkapcsolattal kommunikálhat, akár mérőkhöz, időjárás állomásokhoz, de tud mérni hőmérsékletet, nyomást, páratartalmat, azaz szinte mindent, kezelhet hardware eszközöket, AV eszközöket, bármit. Zsenialitása igazából a többi PLC-khez képest…


Sajnos, még mindig nem természetes a normális megközelítés az épületgépészeti rendszerek kialakításában. A sorrend még mindig az, hogy a tervező tervez egy hidraulikus rendszert, majd valaki megépíti, azután valaki elkészíti a szabályozást, vezérlést, valami csak születik belőle. A helyes sorrend az lenne, hogy először meg kell ismerni az Ügyfél vágyait, ezt a szabályozás szempontjából kell…


Nagyon sok, rosszul összerakott, helytelenül beállított rendszerrel találkoztam már, ideje hát, hogy leírjam, hogyan és miképpen függ össze a rendszer alkotóelemeinek beállítása. A rendszer tulajdonképpen eléggé egyszerű, amiket be lehet és kell állítani, azok a tágulási tartály előnyomása, a szivattyú sebessége és természetesen a szabályzó, vagy vezérlő, ennek értékei, valamint a tároló környéke. Első sorban…


Az energiatermelés korunk szerves része, villamos energia termelése nélkül már nem tudunk létezni. Minden készülékünk, kommunikációs eszközeink villannyal működik, a fejlődés iránya pedig még inkább az elektromosság felé mutat. A villamos erőművek hatásfoka alacsony, mintegy 30% körüli, megfordítva az arányt, 70% megy veszendőbe. Ebből a megtermelt részből még elmegy a semmibe a távvezetéki, egyáltalán a…


Figyelmeztetés: amennyiben ilyen rendszerre vágyik, vagy ilyen rendszere van, olvassa el az egész cikket és ne legyintsen rá, hogy úgy is tud mindent róla! A drain-back rendszer egy egészen “fura” hidraulikus megvalósítása a napenergia napkollektorokkal történő hasznosításában. Külön lapot is érdemel, hiszen a napkollektorok által termelt hőenergia addig kezes, amíg minden rendben van, a rendszer…


A szabályozás és a vezérlés fontossága abban rejlik, hogy valamely fizikai jellemzők mennyiségét, vagy minőségét kell befolyásolni annak érdekében, hogy a kívánt mennyiségek, vagy minőségek kerüljenek felhasználásra. Ez a mondat eléggé kacifántosra sikeredett, az egyszerű magyarázatra példa a fűtési rendszer az éghajlatunkon: folyamatosan változó külső hőmérséklet mellett azonos hőmérsékleten kell tartani az épületekben levő helyiségek…


Ez a téma is megér egy önálló lapot az épületgépészet könyvében. Tapasztalatom szerint nagy a káosz a szakemberek fejében is ezzel kapcsolatban. Ez így nem is igaz, a pontos megfogalmazás inkább az, hogy tévhitekkel közelítik meg e tárgykört. Habár minden termosztáthoz használati utasítás jár, igen sokszor magyar nyelvű, nem olvassák el, hanem az „így szoktuk„…


A fa égésének folyamatában a víz elpárolgása után gáznemű, éghető anyagok távoznak. Ez a gáz hozzáadott levegővel (másodlagos levegővel) keveredve erős, magas hőmérsékletű lángot eredményez. Ezzel a gázzal lehet akár világítani, főzni, vagy akár autót is hajtani. A II. világháborúban a németek megrendelésére gyártottak fagáz-készítő mobil eszközöket és teherautókra szerelve működtették ezeket. A pirolízis néven…