Alternatív, megújuló energiaforrások

Egyre többen gondolnak arra, hogy valamilyen alternatív, mai szóhasználattal élve megújuló energiaforrások után nézzenek és esetleg telepítsék azt. Gyermekkori felfogásunk szerint egy rakat dolgot hiába kellett megtanulni az iskolákban, mert azokat az életünk folyamán sosem fogjuk használni. Hát ez a idea is hibásnak bizonyult már réges-rég, bár ma is él még. Megdöbbenünk, mikor korunk fejlődése ismétlésre kényszerít, újra meg kell tanulnunk a kW, kcal, MJ, stb. szörnyen hangzó mértékegységek jelentéseit, átváltását. Rá kell jönnünk, hogy az olcsó gáz korszaka elmúlt végérvényesen, azaz GÁZ VAN! Avagy még van, még ki tudjuk fizetni, de meddig?! Jó ötlet megkeresni azt a szakit, aki évtizedekkel ezelőtt beszerelte az éppen kapható gázkészüléket jól túlméretezve, vagy egyszerűen csak volt a 24kW-os, valamint a 24kW-os gázkészülék. Nos kérdőre vonva rögtön észleljük, hogy újabb ötlete az energiaköltségek mérséklésére a gázkészülék cseréje lesz. No de egy pazarlóan működő épületet érdemes-e további energiaforrásokkal “tömni”, vagy racionalizáljuk az energiafelhasználást? A “normális” válasz: …ej ráérünk arra még… Persze adódik más ötlet is, miszerint: tenni kell valamit! De mi légyen az? Kézenfekvő és meglehetősen logikus következtetés, hogy ne újabb források után kutassunk, hanem csökkentsük a felhasználást.  Aki már próbálkozott megmagyarázni kedvenc családtagjainak, hogy fázzanak, fürödjenek ritkábban, mérsékeljék a mosások számát, ill. a tiszta ruha felhasználását, üljenek inkább a sötétben, stb., nos azt igen gyorsan rávezették ők felfedett elképzeléseik újragondolására mindenféle halk-hangos, vagy akár csak hangok nélküli fenyegetésekkel is. Marad az igaz megoldások sorozata:     Az épület utólagos hőszigetelése, nyílászárók cseréje, ez az elsődleges és igazi megtakarítást eredményező eszköz, hiszen az a legtisztább energia, amit fel sem használunk! Energiafaló készülékeink cseréje, Ha már ez mind megvan, jöhet a vízerőmű, gázmotor, szélkerék, hőszivattyú, napelem, napkollektor, faelgázosító kazán, pelletkazán, stb.  Ezeket a szerkezeteket azonban mi alapján válasszuk ki?  Az gondolat ugye már megvan: valószínűleg az energiafogyasztás alapján kellene, de ezt meg honnan lehet megtudni?  – Magyarország igen jól el van “gázosítva”, tehát a fogyasztási adatok rendelkezésre állnak. Már csak egy kis számolás és megvan az eredmény kilowattban (kW). Lássuk csak:  példának vegyük a 2006 januári gázfogyasztást m3-ben (igen hidegek voltak, brrrr…). 1 m3 gáz energiája 34 MJ (megazsúl), ami megfelel 9,4kWh-nak (kilovattóra), ezt szorozzuk be a fogyasztott m3-ek számával (ez az elfogyasztott havi energia kWh-ban), majd osszuk el a napok számával és ezt osszuk el 24 órával és máris megkaptuk az óránkénti fűtéshez szükséges teljesítményt. Pesze ez a betáplált teljesítmény, ennek kb. 80%-a hasznosul jó esetben, tehát megszorozva az eredményt 0,8-cal kapjuk a fűtési teljesítmény-igény átlagát.  Egyszerűbben: januárban, vagy a leghidegebb hónapban fogyasztott gáz m3 x 0,01 = fűtési teljesítmény szükséglet kW-ban. Ez a valós teljesítmény-igényt jelenti, hiszen benne foglaltatik mindenféle fogyasztási szokás és a komfortérzethez szükséges hőmérséklet is. Ebből a számból megtudhatjuk, hogy hányszorosan van túlméretezve a gázkazán, vagy a “cirkó”. Ne dobjuk ki készülékünket azonnal, mert a “kombi cirkók” nagy teljesítménye nem a fűtéshez kell, hanem az átfolyó vízmelegítéshez szükséges, lássuk be, hogy a cca. 13-15°C-os hálózati hidegvizet pillanatok alatt kell 40-45°C-osra melegíteni!  Másik módja a fűrési teljesítmény meghatározásának a hőtechnikai számítás, amit néhány éve ki kell számolni az épületeket tervező mérnöknek.  Harmadik módja kiszámoltatni egy számítógépes programmal. Sok program található a neten, érdemes keresni!  Ezzel a számmal fordulhatunk árajánlatért különböző cégekhez. Az árajánlatokat általában “ingyen” adják a vállalkozók, de ez még nem biztosíték arra, hogy az ajánlat korrekt lesz, hiszen senki sem szeret ingyen dolgozni.  Ez az oldal azért keletkezett, hogy szépen-lassan eltűnjön a misztifikálás és a félelem a megújuló energiaforrások hasznosításával kapcsolatban. Tudom, hogy sok támadás várható minden oldalról, hiszen véleményem szerint hazánkban szinte mindenki guru és az összes többi, rajta kívülálló nem ért semmihez, sőt… Ezen nem is szabad meglepődni, hiszen az összefogás, a segítség és a magyar szavak ritkán fordulnak elő egy mondatban. Elég ebből… Tudjuk: minden változhat, akár jó irányban is! Megpróbálom igen egyszerűen és érthetően, emberi nyelven bemutatni a síkkollektort, a vákuumcsöves napkollektort, ezek működését, a rendszerekben elfoglalt helyét és persze a napenergia-hasznosító berendezések alkotóelemeit, működésüket. Hidraulikus ábrák (kapcsolási vázlatok) segítségével mutatom be a tartály, a szoláris vezérlő szerepét a zárt rendszerekben és a drain-back rendszerben. Az oldal folyamatosan bővülni fog, hiszen mindig fejlődik minden, hát a napkollektoros ágazat miért is ne tenné ezt!    Néhány érdekes adat következik.  Egy átlagos, négytagú család energiaköltségeinek megoszlása éves szinten:   Fűtés – 70,3% Használati melegvíz – 4,5% Vízellátás – 5,6% Összes villamos energia – 19,6%    Ezek a számok sajnálatosan folyamatosan változnak a fűtés javára. Láthatóan a fűtésen és a használati melegvíz előállításán lehet igen nagyot lefaragni utólagos hőszigeteléssel, ill. korszerűsítéssel és a megújuló energiaforrások alkalmazásával. Napjainkban már hitelkonstrukciók is hozzáférhetők ezekre a célokra. Ne akarjunk azonnal “leválni” az energiaszolgáltatókról, elegendő háztartásunk fogyasztásának csökkentése egyéb eszközökkel. Azonnali eredményt lehet elérni pl. a használaton kívüli vegyeskazán felélesztésével, igaz a tüzelésnek esetleg áldozatul eshetnek kedvenc sorozataink, bár a függőség csökkenésével tapasztalhatjuk, hogy a tévén kívül is van világ 🙂

A napkollektor

A napkollektor egy igen egyszerű jelenség alapján működik: a Napból érkező fotonok becsapódva az anyagok felületébe hőt fejlesztenek. A keletkezett hőmennyiség függ az anyag minőségétől, szerkezetétől, színétől, felületétől – tehát mennyire nyeli el a fényt, ill. mennyire veri vissza. Tapasztaltjuk, hogy a napsütésben felmelegszik minden, a sötétebb színűek és mattabbak jobban, a fényesek és simák kevésbé. A napkollektorok ezt kihasználva melegvizet állítanak elő, ritkán meleg levegőt.

A fekete gumicső (slag) volt a kollektor elődje. Hatásfoka nyáron meglehetősen jó volt, hiszen a környezeti hőmérséklet és a felmelegített víz hőmérséklete nem volt távol egymástól, viszont a hidegben nem tudott felmelegedni a víz benne, mert a környezeti hőmérséklet lehűtötte a vizet – még mielőtt meleg lett volna. A cél persze a kollektoroknál is, hogy egész évben használhassuk. Ebből következően a kollektoroknak két dolgot kell “tudniuk”: tűrni a forróságot és elviselni a hideget, a fagyot. Ezeket a szélsőséges viszonyokat persze csak a sarki és mérsékelt égövi területeken kell elviselniük, a mediterrán és az egyenlítő-közeli helyeken a kis hőmérséklet-különbség miatt nem szükséges igen jó kivitel. A sikertörténet dióhéjban: A gumicső után megjelent a síkkollektor, mely mind a mai napig létezik, fejlesztgetik, de… Eztán , ill. szinte egyidőben megszületett a vákuumcsöves napkollektor is, de komoly előállítási technológiájának folyományaképp igen drágára sikerültek. Napjainkban ez a magas ár lezuhant, összemérhetővé vált a síkkollektorok árával. Be kell látni, hogy a síkkollektor előállításához nagy arányú humán erőforrás szükségeltetik, a vákuumcsöves kollektorokhoz meg igen komoly technika, igaz nem kétséges, hogy melyik fog kikerülni győztesen a versengésből. A küzdelemtől függetlenül fontos tudnunk, hogy mindegyik kollektor nagyon hasznos, mert a Nap sokszor és jó ideig süt, ezért akár télen is lehet napenergiát begyűjteni és használni, persze csak kis részét a nyári energia-mennyiségnek. Mert ugye tudjuk, hogy azért van tél, mert a napsütéses órák száma csökken.[br]Három fő területe van a napkollektoros napenergia-hasznosításnak. Az első és nagyon könnyen megvalósítható alkalmazási mód a használati melegvíz (HMV) előállítása. Ez az un. egy kollektor – egy tartály hidraulikus séma szerinti működés, azaz egy kollektor, vagy kollektor-mező és egy tartály, vagy egy funkciójú tartályegyüttes szerepel az összeállításban. A második alkalmazási mód a medence fűtés. Ez a megvalósítás is hasonlít a HMV előállítási módhoz, a tartály szerepét maga a medence veszi át. A harmadik a fűtéskiegészítés. Nem véletlen a szóhasználat, hiszen tudjuk, hogy a Nap hazánkban a téli hónapokban rövid ideig szolgáltat energiát, azonban az átmeneti hónapokban még, ill. már elég nagy energiát szolgáltat, így fűtésről nem, de fűtéskiegészítésről igenis beszélhetünk!

Egy jól méretezett rendszer akár 40% megtakarítást is eredményezhet az éves energiaszükségletből.

Mint mindennek, az energiatermelésnek is vannak előnyei-hátrányai. Bár a napenergia ingyen áll rendelkezésünkre, mert mint a mondás is így szól: a Nap mindenkire egyformán süt, de ha sok van belőle, veszélyes is tud lenni. Ugye addig nincs semmi baj, míg pl. minden nap elhasználja a család a melegvizet, de mi történik akkor, amikor a família útra kél nyáron és egy-két hétig haza sem megy, magára hagyva a kollektort? Hát ilyenkor az elutazás napján megtermelődik a melegvíz, de mivel nem használja el senki, harmadnap a szoláris vezérlő azt érzékeli, hogy nem kell több energia, így a tartályt védendő a kollektorból nem szállítódik el az energia (a szivattyú áll), a kollektorban rövid időn belül a hőszállító folyadék felforr. A víz hőmérséklete a nyomásnak köszönhetően akár 140-150°C-ig felszökhet, majd gőzzé alakul. Ugyanez a jelenség akkor, ha áramszünet van, vagy igen ritkán, de a szivattyú meghibásodik. A problémákra vannak megoldások, de semmi esetre sem szabad olyan ostoba alkuba belemenni, hogy a nagyi, vagy a szomszéd eressze ki naponta a melegvizet! Mindezektől függetlenül fontos kijelenteni, hogy fűtéskiegészítés esetén szükséges egy medence, amibe mintegy elpazarolható a nyáron szükségtelen fűtési energia. Amennyiben nincs medence, annyi változik, hogy a megtérülési idő növekszik, de nem szabad elvetni a napkollektoros rendszer telepítésének gondolatát!

A drain-back rendszer

Figyelmeztetés: amennyiben ilyen rendszerre vágyik, vagy ilyen rendszere van, olvassa el az egész cikket és ne legyintsen rá, hogy úgy is tud mindent róla! A drain-back rendszer egy egészen “fura” hidraulikus megvalósítása a napenergia napkollektorokkal történő hasznosításában. Külön lapot is érdemel, hiszen a napkollektorok által termelt hőenergia addig kezes, amíg minden rendben van, a rendszer összes eleme jól működik. Gondozásmentes és felügyeletmentesen működő rendszerek alakíthatók ki olyan kollektorokkal, amelyek stagnáláskor nem mennek tönkre, teljesítményük igen magas, ráadásul az átmeneti és a hideg évszakban is jól működnek. Ez a megoldás a megfelelő vákuumcsöves napkollektor – drain-back rendszerben. A drain-back rendszer működése egyszerű, az emelkedéssel szerelt csövekben víz van, szintje a drain-back tartályban levő víz szintjével megegyezik a közlekedő edények elve alapján. Így ezen szint felett nincs víz, tehát a kollektor szárazon áll. Amikor a szabályzó, – érzékelvén a melegedést a kollektorban – elindítja a szivattyút, a folyadék ennek hatására felemelkedik a kollektor hideg ágán, ezután elárasztja a kollektor gyűjtőcsövét, ami min. 1%-ot emelkedik (1 méteren 1 centimétert), a meleg oldalon maga előtt tolva a levegőt, belefolyik a drain-back tartályba. Ezzel záródik a cirkulációs kör, a kollektor által termelt energia a hőcserélőbe jut, ahol átadódik a melegítendő közegnek. Az előzőekből kitűnik, hogy leálláskor, ami bármilyen okból is lehet, a víz visszaeresztődik a drain-back tartályba, a kollektor ismét szárazon áll, így sem a nyári tűző napsütésben, sem a táli hidegekben a rendszer nem károsodik. Csak egy esetben produkál ijesztő hangokat ez a megoldás, ha a nyári napsütésben pl. áramszünet után indul be a rendszer. Ekkor a hideg víz a forró kollektorba lépve hirtelen elgőzöl, esetleg pufog is, de néhány perc után a kollektor lehűlésével ez a jelenség megszűnik. A drain-back és a zárt rendszer alkotóelemei az alábbi ábrán láthatók. A bal oldalon a drain-back rendszer, a jobb oldalon a zárt rendszer. Jól érzékelhető a különbség, de ami nem látszik, az az, hogy a drain-back rendszer rendszerint nem kerül nyomás alá, míg a zárt ún. nyomott rendszer. Lényeges különbség a két rendszer között az is, hogy a zárt esetén a “kontra” (ellenkező irányú csőemelkedés) problémája nem jelentkezik, hiszen a csőben maradó légbuborék összenyomódik utat engedve a folyadéknak. A drain-back-et viszont gondosan kialakított csővezetéssel kell szerelni, hiszen nyomás csak a lezárt rendszer esetén keletkezik, tehát a légbuborékok nem nyomódnak össze megakadályozván a folyadék áramlását. Megjegyzendő azonban, hogy a csövek emelkedéssel való szerelése mindenképp követelmény minden folyadékos csővezeték esetében. A drain-back esetén a kollektort (kollektorokat) mindenképpen emelkedéssel kell szerelni, hogy a folyadék vissza tudjon folyni a drain-back tartályba. A drain-back tartály egy egyszerű tartály (pl. rozsdamentes acélból készül), méretezése egyszerű, a tartály nyugalmi vízszintje alatti űrtartalomnak legalább kétszer nagyobbnak kell lennie, mint a vízszint feletti csövek és a kollektor összes űrtartalmának. Egy nívónyílást szoktak kiképezni rajta, ami feltöltéskor a nyugalmi vízszintet állítja be, ill. ha a rendszer alkalmas a lezárásra, ide csatlakozhat a biztonsági szelep. Ennek a nyílásnak a szerepét átveheti a “hideg” oldali csövön kiképzett “T” elágazóra szerelt menetes csonk is, rajta egy csappal, bár ez a megoldás csak a vízszint beállítására alkalmas, nyomás esetén nem a gőzt, hanem a vizet távolítja el a rendszerből, ami nem igazán jó. A drain-back rendszer megvalósításával azonban vannak problémák is, de érdemes küszködni a kiküszöbölésükkel, hiszen a biztonság mindenek előtt való. Az egyik probléma az, hogy a kollektorból lezúduló folyadék a drain-back tartályba érkezvén szabadeséssel csapódik a tartályban levő folyadék felszínébe, ez csobogással jár. Ráadásul a folyadék induláskor kitolja a levegőt a kollektor gyűjtőcsövéből, átbukik a legmagasabb ponton és zuhanásba kezd a drain-back tartály felé. A levegő viszont nagyon nem akarja a lefelé történő mozgást, így a két elem veszekedvén a helyen felváltva foglalja el azt, kellemtelen bugyogó hang kíséretében. Több megoldás is létezik ennek kiküszöbölésére, bár jelentéktelenné válik, ha a tartály a kollektorhoz közel kap helyet a padlástérben, nem lakott részben. Hőszigetelni egyébként is kell minden alkotóelemet a kollektor-körben, a hőszigetelőknek egy mellékes tulajdonságuk a hangszigetelés is. Kijelenthető tehát, hogy a drain-back tartály helye a padlástérben van, még akkor is, ha ez a tér nem fagymentes. Általában mód nyílik a tartályt pl. kémény oldalára szerelni és hozzá hőszigetelni, vagy akár a csupasz födémhez hőszigetelni, biztosítván a fagymentességet. Drain-back tartályokat be lehet szerezni, vannak olyanok is, amelyekben már csobogásmentesítő is van, nem érdemes házilag ügyeskedni helyettük. Kreatív módon a helyszínen kell kitalálni a legjobb megoldást, a csöveket meg a kollektort vízszintező eszköz segítségével kell szerelni. Időigényesebb ezek miatt, de néhány órán ne múljék a kollektorrendszer kiépítése, hiszen néhány évtizedre épülnek. Az áradozás után vizsgáljuk meg a drain-back rendszer hátrányait is: Az alábbi ábrák elnagyoltak, hogy egyszerűen belátható legyen, amit megpróbálok elmagyarázni. A hangkeltés elsősorban méretezési hibából adódik, nevezetesen: az eredeti méretezési alapelv az, hogy a drain back tartály (továbbiakban db tartály) űrméretének meg kell egyeznie a nyugalmi folyadékszint feletti csőhálózat és a kollektorok űrtartalmával. Ez tök jó, de ugye ez azt jelenti, hogy amint a folyadék helyet cserél a levegővel, a tartály kiürül! Egy üres tartályba bezúduló folyadék pedig csobog, csörömpöl, kavarog a levegővel összekeveredve. Ez a hang nem csillapítható, csak egyszerű megoldásokkal 🙂 A víz-levegő keverék ezután a normál csőátmérőn lezuhogva a hőcserélőben hirtelen lelassul, mert a csőkígyó (hőcserélő) átmérője egy-két dimenzióval nagyobb. A lelassult folyadékban a buborékok összeállnak egy nagyobb légpárnává, leszűkítve a folyadék áramlásának útját, ezzel még nagyobb feladatot adva a szivattyúnak. Ráadásul a csőkígyó legalsó menete erősen lefele hajlik azért, hogy a tartály aljában levő vizet is felmelegíthesse. Ebben a hurokban aztán igen jól megrekedhet a levegő. A szivattyú beszívja az immáron sokkal kevesebb buborékmennyiséggel rendelkező folyadékot, ám ekkor elejti a vízoszlopot, amit eddig tartott, ekkor a visszaürülő folyadék elárasztja a szivattyút, új lendületet vesz, a folyadékot feltolja. Ám a levegőbuborékok ismét elérik a szivattyút és hát… , szóval…, periodikusan vacakol mindaddig, amíg a levegő el nem távozik a vízből, de az meg nem tud 🙁 Az alapvető baj tehát a szivattyú, amely nem tud szívni, csak nyomni, a levegő pedig a halála, mert ő nem kompresszor, csak egy egyszerű vízkavaró. Mi is lehet akkor a megoldás? – Nos, keressünk egy olyan csőszakaszt a rendszerben, ahol a szivattyú előtt igen kicsi a veszteség és bőven rendelkezésre áll a folyadék és a lehető legkevesebb légbuborék található benne. Hát ilyen szakasz nincs! Csak egy olyan szakasz van, ami az első két kitételnek megfelel, ez a db tartály alatt van. Viszont meg kell oldani a levegő bekeveredésével járó problémát. A gond egyik fele könnyedén megoldható, a db tartályt nem szabad hagyni kiürülni! Ez egyszerű: a tarály űrtartalmát kétszeresre kell méretezni, így csak félig ürül le (az optimisták kedvéért: még mindig félig tele marad). A másik, hogy valahogyan meg kell akadályozni a kollektorból lezúduló víz becsapódását a db tartályban levő folyadék felszínébe. Erre több variáció is lehetséges: cső a csőben megoldás, a víz levezetése a tartály belső falán, kúpos tárcsa alkalmazása a beömlőnyílás alatt, a többi igen gyenge hatásfokkal működik, azaz szinte mit sem ér. Az így viszonylag buborékmentes víz már bejuthat a szivattyúba, aztán tolhat, amennyit csak tud, leküzdve az összes nyomásveszteséget, meg a geodetikus magasságot. Jöhet még váltószelep, golyóscsapok garmadája, hőcserélők, mert mindezeken a szivattyú át tudja tolni a légbuborékokat, mert a szivattyú ugyebár tolni aztán igazán tud, mert az ő neve PUMP! A szivattyú elhelyezése tehát kritikus a drain-back rendszernél. A mértékadó nyomásveszteséget ebben az egyszerű körben
a drain-back tartály aljától a tároló hőcserélőjén keresztül a kollektorokig tartó cső és idomok határozzák meg. A szivattyú ugyebár leginkább nem szív, hanem tol (tolattyúnak kellene nevezni!, mint azt már sokadszor említettem), tolni akkor tud jól, ha a beömlő nyílásába korlátlanul tud ömleni a folyadék. Amennyiben a levezetés hosszú, máris korlátozva van a szivattyú emelőmagassága. Ezután következik a hőcserélő, melynek alaki ellenállása is növeli a veszteséget, majd így tesz a felmenő cső is. A kollektorok vesztesége működés közben jelentkezik. A hőcserélő után elhelyezett szivattyú tehát nincs jó helyen, pláne, ha váltószelep is van még a körben. A szivattyú ideális helye tehát  a drain-back tartály nagynyílású fenekén van, a tartály pedig úgy van kiképezve, hogy a lezúduló víz által lehordott levegőbuborékok nem juthatnak a szivattyúba. Ebben az esetben az összes nyomásveszteség a szivattyú után keletkezik és igaz lesz a számítás, miszerint a csőhálózat veszteségét és a drain-back tartály és a kollektorok közti geodetikus magasság adja a szivattyú minimális emelőmagasságát. A köztes megoldás az, hogy a levezetésnek is nagyobb átmérőjűnek kell lennie, mint a kollektorok felé tartó csőnek, ekkor lehet a szivattyú  lent, a tartály közelében, de mindenképpen a meleg ágban! No és persze a váltószelepnek a helye ekkor már indifferens, lehet a meleg ágban, vagy a hidegben . Mivel a rendszerben nincs nyomás, a víz forráspontja 100°C. Ez nem lenne baj. csak akkor okoz gondot, ha a rendszer nincs gondosan méretezve és a hőcserélőn fellépő hőlépcső pl. 20K, így a tároló vizének hőmérsékletét nem lehet 80°C fölé emelni, mert a kollektorokban keringő folyadék forrásba kezd. A kis nyomású biztonsági szelep kinyit, folyadékvesztés következik be. Lehűlés után persze negatív nyomás keletkezik, ez maga után vonja a víz forráspontjának csökkenését. A túlnyomás hiánya azt is jelenti, hogy az esetleges tömítetlenség nehezen észrevehető, a zárt rendszernél ugyebár látszik a nyomásmérőn a veszteség. Tehát, ha a drain-back rendszerből a folyadék szökik, be fog következni a nagyarányú gőzölés, mert a kollektorban keringő csekély mennyiségű víz azonnal felforr. Valamilyen megoldással szükséges lenne ellenőrizni a kollektorköri folyadék mennyiségét, vagy a tömegáramot. Változó tömegáramot gerjeszt az a probléma, hogy a kollektor meleg ága ugyanolyan csőátmérővel csatlakozik a drain-back tartályhoz, mint a kollektorokhoz vezető hideg ág. Ebben a csőszakaszban ugyanis a lezúduló víz megpróbálja letolni a levegőt, de ez periodikusan sikerül csak, hasonlatosan a hosszúnyakú borosüvegből kifolyó nedű bugyogásához. Ennek kiküszöbölése igen egyszerű, legalább egy dimenzióval nagyobb csőméretet kell alkalmazni erre a szakaszra, úgy elfér a víz és a levegő egymás mellett. <u>A rendszer kialakításának követelményei a kollektortól lefelé tehát a következők: A kollektoroknak bírniuk kell a tartós stagnálást (a napon való aszalódást 🙂 ) A kollektoroknak maradéktalanul le kell tudniuk ürülni. A kollektor kivezetésétől nem lehet messze a db tartály, mert a csőből a víz nem tud leürülni a megfelelő lejtés ellenére sem. Ha nem biztosítható a rövid távolság, akkor fagyállóval kell feltölteni a rendszert! A legnagyobb távolság nem legyen nagyobb pár méternél, akkor is igen nagy eséssel kell szerelni a csöveket. A csőhálózat méreténél legalább egy dimenzióval nagyobb levezetés kialakítása a kollektortól a drain-back tartályig. Nagy átmérőjű menetes csonk alkalmazása a drain-back tartály bemenetén. A víz (folyadék) lelassítása és csapódásmentes bevezetése a vízfelszínre. A db tartály űrtartalmának helyes méretezése, vagy a meglevő űrtartalom bővítése másik tartály párhuzamos beillesztésével. A db tartály kivezetésének nagy átmérőjűnek kell lennie. A szivattyú a db tartály alatt kell, hogy helyet kapjon, vagy a levezető cső átmérőjének egy dimenzióval nagyobbnak kell lennie a kollektorhoz menő csővezeték átmérőjénél. Minden csővezetéknek emelkednie kell a kollektor(ok) felé). Minden kollektornak és az őket összekötő csöveknek emelkednie kell a legfelső pont felé. A rendszerbe szennyfogó-szűrőt célszerű beépíteni. Semmilyen felesleges veszteséget, fojtást okozó elemet nem szabad beépíteni a rendszerbe, sőt visszacsapó szelepeket és egyéb kütyüket sem. A szabályozót úgy kell beállítani, hogy a tartályokban előállítandó hőmérséklet ne lehessen nagyobb 80°C-nál. A feltöltési utasítást pontosan be kell tartani, mert a padlástérbe került víz megfagy a csövekben. A fenti előírások betartásával hosszútávon jól működő rendszerek alakíthatók ki, de csak ezek betartásával. Lehet vitatkozni, meg eszméket kialakítani, meg hitrendszereket felállítani, de a fizikát még egyenlőre nem lehet megerőszakolni! Magyarán, aki nem tartja be a szabályokat az építésnél, sok visszahívásra és szidalomra számíthat! Még egy méretezési hiba, melyet elkövetnek: a szűkre méretezett felvezető csőből többfelé ágazó párhuzamos kötés után a tömegáram osztódik, a kollektorokba érve a folyadék még jobban lelassul. Ha éppen a határon van a tömegáram, bármilyen kisebb hiba jelentkezésekor a leglassabb ágban felforr a folyadék. A szennyfogó-szűrő nélküli rendszerben jelentkezhet az a probléma, hogy a szennyeződések a szűk csővezetéken eljutnak könnyedén a kollektorig, ott pedig lerakódnak és akkor abban a kollektor-mezőben igen gyorsan felforr a víz, borzalmas durrogások közepette… Nos ijesztő tud lenni… Csak egy kérdés? Belegondolt már, hogy mi történik a hőcserélőben lehűlt vízzel, ha az éjszaka átfagyott csövekbe jut? (Egyes helyeken az ivóvíz hőmérséklete télen 2-3°C, az átfagyott cső -15°C is lehet, mert a hőszigetelés csak lassítja a lehűlést, bár a felmelegedést is)   … és a cikk az évek múltával és a tapasztalatok gyarapodásával egyre csak hosszabb és hosszabb lesz …