Kondenzvíz állat

A szörny

A minap egy kazettás mennyezeti klíma csepegésének javításakor űztem ki eme furcsa lényt. Ez a vélhetően hatalmassá nőtt baktériumtelep tanyázott a csőben, gondolom, teljes biztonságban. A kondenzvíz állatot nem mertem megfogdosni, igazából nem is tudtam eldönteni, merre is van a feje, végtagjai, vagy csak egyszerűen kocsonyás lény.

A lefolyót is eldugaszolta, nem akart eltávozni, így ránézve végzetes eseményként kiemeltem őt és száradni a kommunális hulladékban végezte.

Ti is láttatok szörnyeket a klímákból távozni?

Vízszerelés – vízellátás

A víz egy hétköznapi dolog, amit szinte nem ismerünk. Sok minden eszünkbe jut róla, de igazából nem tudjuk, hogy milyen nagyszerű elem. Tőle függ az élet a Földön, tőle függünk mi is.

Címszavakban a víz fontosságáról:

Az alapelemek egyike. A víz a Föld felületén megtalálható egyik leggyakoribb anyag, a földi élet alapja. A Föld felületének 71%-át víz borítja, ennek kb. 2,5%-a édesvíz, a többi sós víz, melyek a tengerekben, illetve óceánokban helyezkednek el. Az édesvízkészlet gleccserek és állandó hótakaró formájában található részét nem számítva, az édesvíz 98%-a felszín alatti víz, ezért különösen fontos a felszín alatti vizek védelme. Magyarország ivóvízellátásának több mint 95%-a felszín alatti vizeken alapszik. Kanada rendelkezik a legnagyobb édesvíz tartalékokkal, a források 25%-ával. Biológiai jelentősége óriási, a földi élet elképzelhetetlen nélküle, a sejt- és testnedvek legnagyobb részét víz alkotja. A vér ozmózisnyomásának normál szinten tartásában is jelentős szerepe van, így napi 1,5-2 liter folyadék elfogyasztása alapvető igénye szervezetünknek. A víz- rendkívül fontos szerepet betöltő kémiai anyag, a Föld vízburkát alkotja, kitölti a világ óceánjait és tengereit, az ásványok és kőzetek alkotórésze, a növényi és állati szervezetek pótolhatatlan része. Nélkülözhetetlen az iparban, a mezőgazdaságban, a háztartásokban, a laboratóriumokban stb. A víz színtelen, szagtalan, íztelen folyadék. Az ivóvíz kellemes ízét a benne oldott anyagok okozzák. A víz az egyetlen olyan anyag a Földön, amely mindhárom halmazállapotában megtalálható. A víznek +4°C fokon a legnagyobb a sűrűsége. Télen a folyóknak és tavaknak csak a teteje fagy be, így a jég alatt megmarad az élővilág. A jégben a vízmolekulák kristályt alkotnak, ennek neve: molekularács. A víz jó oldószer. 1 liter vízből kb. 1750 liter gőz keletkezik. Nagy hőmérséklet hatására (Pl. olvadt fém), termikus bomlás (robbanás) következik be, ami annyit jelent, hogy alkotóelemeire bomlik. Lásd a kémia tantárgyban. A víz sűrűsége 4°C-on maximális, ezért maradhatnak életben a halak a tavakban. Amikor a víz megfagyásakor kialakuló kristályszerkezetben nagy hézagok, üregek vannak. Ez okozza azt, hogy a jég sűrűsége kisebb, mint a vízé és fagyáskor a többi anyagtól eltérően a víz térfogata megnő (mintegy 9%-kal). Ezért úszik a jég a vízen.

[forrás: wiki.hu]

Az épületgépészetben az ivóvíznek csekély szerepe van, a napi ivóvíz-mennyiséget csőhálózatok nélkül is tudnánk biztosítani magunknak, persze ez is fontos. Nagy jelentősége a háztartásokban a tisztításra használt víznek van. A csodálkozó tekintete mindjárt elmúlik, ha belegondol abba, hogy nap-mint-nap tisztogatjuk bőrünket, hajunkat, fürdőszobánkat, lakásunkat, edényeinket, ruháinkat, öblítjük vécénket, bidénket és lemosunk megannyi dolgot, aminek se szeri se száma. Magyarán fürdünk, zuhanyozunk, mosogatunk, mosunk, WC-t használunk, stb. Az ezekre elhasznált víz-mennyiséget kell megbecsülnünk, az értékek ismeretében méreteznünk a vízhálózatot alkotó csövek hosszát, átmérőjét. Meg kell azt is határoznunk, hogy a csövek merre haladjanak, milyen módon rögzüljenek, milyen hőszigetelés legyen rajtuk. Meg kell határozni a használati meleg víz mennyiségét, tárolási mennyiségét, a tároló (tartály, bojler) nagyságát (űrtartalmát), elhelyezését. A vízhálózat otthonainkban még nem is olyan régen nem volt megtalálható. Az emberek jó esetben hetente egyszer fürödtek, mostak hajat, nem volt éppen szagmentes élet, ráadásul hatásos dezodorok sem voltak akkoriban. A fürdőszoba megjelenésével tisztálkodási kultúránk megváltozott, a korszerű otthonokban már több, mint egy fürdőszoba található, fellelhető már a bidé és a piszoár is kezd beszivárogni, használatukat is illene megtanulni lassan. Ma már természetes, hogy kezet mosunk WC-használat után, ám ideje lenne az alább található testnyílásainkat is tisztán tartani, nem elég csak a papír használata. Igaz, ne legyek türelmetlen, hiszen a WC-papír is csak a ’70-es években kezdett elterjedni, előtte a napilapok voltak használatban. Az iparban nagy jelentősége van az élelmiszer-előállításban, a technológiai víznek a tisztításban, oldásban és megannyi helyen, de használunk vizet autóinkban, járműveinkben és az élet rengeteg területén. A hűtésben, fűtésben semmivel sem pótolható. A szociális jellegű intézményekben is igen nagy fontosságú a vízellátás, a kórházakban és az otthonokban egyenesen nélkülözhetetlen. A biztonságos ellátás hozzájárul a tisztasághoz, a higiénia fenntartásához. Vízszerelés: A vízhálózat szerelése két nagyobb területre oszlik, az új építésű épületekben a vízhálózat kialakítása és a régebbi épületekben a felújítás, vagy a javítás. Sajnos minden esetben ezek a műveletek “rombolással”, azaz bontással járnak. Meglevő házakban ez igen elkeserítő, de más módszer nem lévén ez az egyetlen lehetőség. A helyreállítást kőművesek és (vagy) burkolók végzik a bontás nagyságától függően. Az új építésű épületekben is a falakban kialakított hornyokban kapnak helyet a csövek azért, hogy ne látszódjanak. Rejtett nyomvonalakban haladnak így a hideg és a meleg víz vezetékei, valamint 8-10 méter hosszúság feletti hálózatokban a cirkuláció vezetéke is. A cirkuláció azért szükséges, hogy ne kelljen kivárni azt, amíg a falakban lehűlt víz után megérkezzen a meleg víz. A cirkulációt egy szivattyú végzi, lakóházakban modern módon időszaki, hőmérséklet-vezérlő segítségével. Sok lakásos, központi meleg víz-ellátás esetén állandóan működik a szivattyú, hiszen nem határozható meg a meleg víz-fogyasztás szabályossága, szakaszokra nem bontható. A cirkuláltatás energiaveszteséggel jár, hiszen a csövekben levő víz a falakat is melegíti. Ennek kiküszöbölésére a csővezetékeket hőszigetelni kell. A hideg víz vezetéke is hőszigetelést kap, az a pára lecsapódását akadályozza meg.

A napkollektor

A napkollektor egy igen egyszerű jelenség alapján működik: a Napból érkező fotonok becsapódva az anyagok felületébe hőt fejlesztenek. A keletkezett hőmennyiség függ az anyag minőségétől, szerkezetétől, színétől, felületétől – tehát mennyire nyeli el a fényt, ill. mennyire veri vissza. Tapasztaltjuk, hogy a napsütésben felmelegszik minden, a sötétebb színűek és mattabbak jobban, a fényesek és simák kevésbé. A napkollektorok ezt kihasználva melegvizet állítanak elő, ritkán meleg levegőt.

A fekete gumicső (slag) volt a kollektor elődje. Hatásfoka nyáron meglehetősen jó volt, hiszen a környezeti hőmérséklet és a felmelegített víz hőmérséklete nem volt távol egymástól, viszont a hidegben nem tudott felmelegedni a víz benne, mert a környezeti hőmérséklet lehűtötte a vizet – még mielőtt meleg lett volna. A cél persze a kollektoroknál is, hogy egész évben használhassuk. Ebből következően a kollektoroknak két dolgot kell “tudniuk”: tűrni a forróságot és elviselni a hideget, a fagyot. Ezeket a szélsőséges viszonyokat persze csak a sarki és mérsékelt égövi területeken kell elviselniük, a mediterrán és az egyenlítő-közeli helyeken a kis hőmérséklet-különbség miatt nem szükséges igen jó kivitel. A sikertörténet dióhéjban: A gumicső után megjelent a síkkollektor, mely mind a mai napig létezik, fejlesztgetik, de… Eztán , ill. szinte egyidőben megszületett a vákuumcsöves napkollektor is, de komoly előállítási technológiájának folyományaképp igen drágára sikerültek. Napjainkban ez a magas ár lezuhant, összemérhetővé vált a síkkollektorok árával. Be kell látni, hogy a síkkollektor előállításához nagy arányú humán erőforrás szükségeltetik, a vákuumcsöves kollektorokhoz meg igen komoly technika, igaz nem kétséges, hogy melyik fog kikerülni győztesen a versengésből. A küzdelemtől függetlenül fontos tudnunk, hogy mindegyik kollektor nagyon hasznos, mert a Nap sokszor és jó ideig süt, ezért akár télen is lehet napenergiát begyűjteni és használni, persze csak kis részét a nyári energia-mennyiségnek. Mert ugye tudjuk, hogy azért van tél, mert a napsütéses órák száma csökken.[br]Három fő területe van a napkollektoros napenergia-hasznosításnak. Az első és nagyon könnyen megvalósítható alkalmazási mód a használati melegvíz (HMV) előállítása. Ez az un. egy kollektor – egy tartály hidraulikus séma szerinti működés, azaz egy kollektor, vagy kollektor-mező és egy tartály, vagy egy funkciójú tartályegyüttes szerepel az összeállításban. A második alkalmazási mód a medence fűtés. Ez a megvalósítás is hasonlít a HMV előállítási módhoz, a tartály szerepét maga a medence veszi át. A harmadik a fűtéskiegészítés. Nem véletlen a szóhasználat, hiszen tudjuk, hogy a Nap hazánkban a téli hónapokban rövid ideig szolgáltat energiát, azonban az átmeneti hónapokban még, ill. már elég nagy energiát szolgáltat, így fűtésről nem, de fűtéskiegészítésről igenis beszélhetünk!

Egy jól méretezett rendszer akár 40% megtakarítást is eredményezhet az éves energiaszükségletből.

Mint mindennek, az energiatermelésnek is vannak előnyei-hátrányai. Bár a napenergia ingyen áll rendelkezésünkre, mert mint a mondás is így szól: a Nap mindenkire egyformán süt, de ha sok van belőle, veszélyes is tud lenni. Ugye addig nincs semmi baj, míg pl. minden nap elhasználja a család a melegvizet, de mi történik akkor, amikor a família útra kél nyáron és egy-két hétig haza sem megy, magára hagyva a kollektort? Hát ilyenkor az elutazás napján megtermelődik a melegvíz, de mivel nem használja el senki, harmadnap a szoláris vezérlő azt érzékeli, hogy nem kell több energia, így a tartályt védendő a kollektorból nem szállítódik el az energia (a szivattyú áll), a kollektorban rövid időn belül a hőszállító folyadék felforr. A víz hőmérséklete a nyomásnak köszönhetően akár 140-150°C-ig felszökhet, majd gőzzé alakul. Ugyanez a jelenség akkor, ha áramszünet van, vagy igen ritkán, de a szivattyú meghibásodik. A problémákra vannak megoldások, de semmi esetre sem szabad olyan ostoba alkuba belemenni, hogy a nagyi, vagy a szomszéd eressze ki naponta a melegvizet! Mindezektől függetlenül fontos kijelenteni, hogy fűtéskiegészítés esetén szükséges egy medence, amibe mintegy elpazarolható a nyáron szükségtelen fűtési energia. Amennyiben nincs medence, annyi változik, hogy a megtérülési idő növekszik, de nem szabad elvetni a napkollektoros rendszer telepítésének gondolatát!

Loxone – a mindent tudó

Loxone

A Loxone világítás, zsalúzia vezérlésére lett kitalálva, mára azonban egy épület teljes felügyeletét elláthatja. Ebbe beletartozik gyakorlatilag minden, amit el tudunk képzelni. Kapcsolódhat riasztórendszerekhez, szinte minden készülékhez, ami adatkapcsolattal kommunikálhat, akár mérőkhöz, időjárás állomásokhoz, de tud mérni hőmérsékletet, nyomást, páratartalmat, azaz szinte mindent, kezelhet hardware eszközöket, AV eszközöket, bármit.

Zsenialitása igazából a többi PLC-khez képest abban rejlik, hogy grafikus szerkesztőjében igen gyorsan rakhatók össze a legbonyolultabb vezérlések, szabályozások, ráadásul igen informatív, ezért örökíthető, ergo, ha már nem lelhető fel a telepítést végző, folytatható, tovább szerkeszthető, módosítható. Nem kell hozzá agysebésznek lenni, viszont igen fontos, hogy megismerjük azt az eszközt, amit vezérelni, vagy szabályozni akarunk, mert akkor működik minden jól, ha azt kapja, ami neki jár.

Alapkészüléke a webszerver, amelyen keresztül minden platformra megírt klienseken keresztül el lehet érni a felügyeleti rendszert, az otthonunkat. További modulokkal (Extension) bővíthető a rendszer szinte a végtelenségig.

Rengeteg olyan probléma is megoldható a Loxone-nal, amelyet “normálisan” igen sok és drága eszközzel lehetne megvalósítani.

Az ára elsőre magasnak tűnik, ám ha utánaszámolunk, általában olcsóbbra jön ki, mint “diszkrét elemekből” összerakott rendszer esetén.

Egy egyszerű fűtésvezérlést motoros szelepekből összerakni gépészeti szempontból könnyű megépíteni, ám ezeket a motorokat mozgatni kell. Ha hozzávesszük azt is, hogy az egyszerű szabályozó láncok “buták”, nem paraméterezhetők, nem tudnak külső hőmérséklet arányában állítani, akkor már könnyen belátható a korszerű Loxone jelentősége. Ehhez még távoli irányítás és felügyelet is jár, akkor azt hiszem nem is kérdéses, mi a jobb.

 

Még mindig…

Sajnos, még mindig nem természetes a normális megközelítés az épületgépészeti rendszerek kialakításában. A sorrend még mindig az, hogy a tervező tervez egy hidraulikus rendszert, majd valaki megépíti, azután valaki elkészíti a szabályozást, vezérlést, valami csak születik belőle.

A helyes sorrend az lenne, hogy először meg kell ismerni az Ügyfél vágyait, ezt a szabályozás szempontjából kell megvizsgálni, ezután kell meghatározni, hogy milyenek legyenek a végrehajtó aktív elemek, mindezek végén elkészíteni hozzá a hidraulikus tervet.

Mi lenne ennek a következménye? Talán a működő rendszer, amely megfelel a Megrendelő igényeinek!

Napkollektoros rendszerek beállítása, összefüggések

Szivattyúállomás

Nagyon sok, rosszul összerakott, helytelenül beállított rendszerrel találkoztam már, ideje hát, hogy leírjam, hogyan és miképpen függ össze a rendszer alkotóelemeinek beállítása.

A rendszer tulajdonképpen eléggé egyszerű, amiket be lehet és kell állítani, azok a tágulási tartály előnyomása, a szivattyú sebessége és természetesen a szabályzó, vagy vezérlő, ennek értékei, valamint a tároló környéke.

Első sorban a tároló üzemi nyomásánál nem lehet nagyobb a biztonsági szelep nyitási értéke. Jellemzően ez 6-10 bar. Fontos a maximális üzemi hőmérséklet is, ezt nem haladhatja meg a szolár szabályozó beállítása a kollektorhűtéssel együttes értékről van szó. Természetesen a tároló vizének hőmérsékletét csak akkor állíthatjuk maximumra, ha a használati melegvíz ágban van termosztatikus keverőszelep, melynek feladata, hogy a melegvízcsapolókhoz ne juthasson forró víz, tehát ez a forrázás elleni védelem.

A fagyálló folyadék dermedési hőmérséklete általában -22 és -30°C körül mozoghat, ám tudnunk kell, hogy a szivattyúk jellemző fagyállótűrése 40%-os töménységre vonatkozik. Tömény fagyállót az örvényszivattyúk nem tudnak mozgatni, ezért ne is kíséreljük meg a rendszerbe tölteni.

Mivel egy bármilyen rendszerben bármely alkotóelemet a rendszerhez kell méretezni, így a ezekben a rendszerekben is így van. A szabályzó védelmi hőmérsékletéhez (ahol az elektronika kikapcsolja a szivattyút) kell számolni a rendszernyomást és a tágulási tartály nyomását is. Emlékeim szerint 120°C-hoz 2 bar, 130°C-hoz 3 bar gőznyomás tartozik, így egyszerű a képlet: ha a szabályozó minimális védelmi hőmérséklete 120°C, akkor a helyes üzemi nyomás 2 bar, ettől legyen 0,5 barral alacsonyabb a tágulási tartály előnyomása. 3 bar üzemi nyomásnál 2,5 bar a tágulási tartály előnyomása és ekkor 130°C a beállított védelmi hőmérséklet. Mindez igen jól hangzik, de miért is kell ez a sok izé? Egyszerűen csak azért, mert ha a kollektor előbb begőzöl, mint ahogy a védelmi hőmérsékletet elérné, akkor a szivattyú csak köpködi a forró kollektorba a folyadékot és a rendszer esetleg gőzfejlesztővé válik. Elhibázott gyakorlat tehát, hogy a 3 bar előnyomással szállított tágulási tartályhoz 2 bar üzemi nyomást állítsanak, mert ebben az esetben a tágulási tartály logikailag nem vesz részt a nyomástartásban, így a legkisebb szivárgás is jelentős nyomásesést mutat. Nem utolsó sorban figyelembe kell venni a kollektor teteje és a tágulási tartály közötti magasságkülönbséget is, hiszen az első példabeli beállítás 1,5 baros előnyomással 15 m geodetikus magasságkülönbségre alkalmas. Amennyiben ez a távolság nagyobb, mindenképpen ennek megfelelő előnyomást kell beállítani, ehhez nagyobb üzemi nyomást is.

A szivattyú által szállított folyadék tömegáramát célszerű kisebb rendszereknél 3-4 kg/min-ben (3-4l/perc) meghatározni, ez persze sorba kapcsolt kollektorok esetében igaz. Nagyobb rendszerek esetében jobb nagyobb tömegáramot beállítani, hogy a kollektorok közel azonos munkapontban működhessenek, hiszen a hőmérséklet emelkedésével csökken a hatásfok.

A szivattyúk minimális fordulatszáma kisebb rendszerek lehet érdekes, szabályozott fordulatszámnál lehetőség nyílik a még gazdaságosabb energiatermelésre, nagy rendszerekben a maximális sebesség alkalmazandó. A szivattyúgyártók 30%-nál kisebb fordulatszámot nem látnak szívesen, nincs is értelme. Az új, elektronikus szabályzású szivattyúk (energiatakarékos) már nem rövidre zárt forgórészű asszinkron motorral készülnek, hanem teljesen elektronikus, állandó mágneseket alkalmazó motorokkal. Ezek már nem sebességszabályozhatóak tők a régi szabályzókkal, kivéve, ha minimum fordulatnak 100%-ot állítunk be.

Ezek a sorok első sorban a kollégáknak íródtak, de remélem, hogy másnak is érthető.

Miért jobb a hőszivattyú?

Az energiatermelés korunk szerves része, villamos energia termelése nélkül már nem tudunk létezni. Minden készülékünk, kommunikációs eszközeink villannyal működik, a fejlődés iránya pedig még inkább az elektromosság felé mutat.

A villamos erőművek hatásfoka alacsony, mintegy 30% körüli, megfordítva az arányt, 70% megy veszendőbe. Ebből a megtermelt részből még elmegy a semmibe a távvezetéki, egyáltalán a villamos energia szállításával kapcsolatos veszteségek, ezek után használjuk fel mi, végfelhasználók. Működtetjük pl. világításunkat, amely a hagyományos izzólámpák esetében 3-5% hatásfokot jelent, a LED-es fényforrásoknál ez már 20% is lehet. A világítás tehát igen rossz hatásfokú ökológiai szempontból. Már jobb az eredmény a fűtés esetében, hiszen a fűtési rendszerek jóval magasabb hatásfokúak, használjuk akkor a villamosenergiát, mint fűtést!

Nos, hatásfok szempontjából jó lenne a választás, de a sajnos ennek az energiafajtának az egységnyi ára magas, 40 Ft/kWh. Mi van helyette?

Van a gáz, ez sokkal jobbnak tűnik már, az 1 kWh-ra vetített ára kb. 15 Ft, majdnem harmada az áram árának.

Állj! Hát ez is fosszilis energia! Fosszilis energiát használnak az erőművek is nagy részt! Miért nem jó hát ez nekünk?

A fosszilis, hagyományos energiaforrások azért nem igazán klassz dolgok, mert ősi, a föld mélyében összegyűlt anyagok ezek, felszínre kerülve, elégetve növelik a széndioxid mennyiséget s csak sok ezer év múlva lesz belőlünk, környezetünkből is megint fosszilis energia. Logikusan ezért van az általános felmelegedés. Van-e alternatíva?

Naná, hogy van, a megújuló energiaforrások alkalmazása! Mint az elnevezése is utal erre, megújulnak. No némelyik nem azonnal, de megújulnak! Pl. a fa is ilyen, bár mintegy 15 évnyi forgási sebességgel, ez még belátható időtartam.

A fafűtéssel csak egy baj van…  Ja, nem, több! Füstöt, port eredményez, nem automatizálható könnyen. A pelletet hagyjuk, máshol lesz róla szó 🙂

A napenergia akkor is van, ha akarjuk, meg akkor is ha nem. A napenergia következménye a földfelszíni geotermia is, hiszen a napsütés átmelegíti a földfelszín felső rétegét. A Föld működéséből adódó energia a geotermikus energia. Energiát lehet nyerni a levegő és a felszíni vizek hőtartalmából is. Itt a megoldás, hát miért is nem használjuk ezeket fel?

Felhasználjuk, sőt egyre inkább, mert igen jó energiaforrás. Mégpedig azért, mert ökológiai szempontból a 30%-nyi hatásfokú megtermelt villamosenergiával HÁROMSZOR, vagy többször nagyobb mennyiségű hőenergiát termelhetünk ki! Kompenzálható tehát pazarló energiafelhasználásunk egy része.

Létezik ez? Persze! Álljon itt egy rövid írás nem tőlem, melyet fontos elolvasni, hiszen a hőszivattyúzásnak, mint sok minden nagy találmánynak a világon magyar vonatkozása is van: Katt ide!

Nos, térjünk azonban vissza! A hőszivattyú alapos ismertetése nélkül fogadjuk el, hogy működnek ezek a szerkezetek! Lényegük az, hogy ha fűtünk velük, akkor hőenergiát vonunk el a hőnyerő közegből, a földből, talajból, vízből, levegőből.

Pár sorral feljebb láthattuk, hogy gázzal fűteni nagyjából a villamos energiához képest harmadárral tudunk, kis számolás után jól látszik, hogy még olcsóbban üzemeltethetünk fűtőberendezést a gáznál, pláne, hogy a hőszivattyúkat kedvezményes tarifával is lehet táplálni.

S most a slusszpoén: használhatjuk a villamos hálózatot “akkumulátorként” napelemekkel megvalósított energiaraktározásra, mely energiát felhasználhatjuk fűtésre, melegvízelőállításra, vagy akár hűtésre is.

Ez a megoldás ma a legjobb módja a villamos energia hőenergia célú felhasználásának.

Teljesen leegyszerűsítve: a hőszivattyú-napelem kombó akár NULLA rezsit is eredményezhet és még környezetünk szempontjából is igen jó!

 

A drain-back rendszer

Figyelmeztetés: amennyiben ilyen rendszerre vágyik, vagy ilyen rendszere van, olvassa el az egész cikket és ne legyintsen rá, hogy úgy is tud mindent róla! A drain-back rendszer egy egészen “fura” hidraulikus megvalósítása a napenergia napkollektorokkal történő hasznosításában. Külön lapot is érdemel, hiszen a napkollektorok által termelt hőenergia addig kezes, amíg minden rendben van, a rendszer összes eleme jól működik. Gondozásmentes és felügyeletmentesen működő rendszerek alakíthatók ki olyan kollektorokkal, amelyek stagnáláskor nem mennek tönkre, teljesítményük igen magas, ráadásul az átmeneti és a hideg évszakban is jól működnek. Ez a megoldás a megfelelő vákuumcsöves napkollektor – drain-back rendszerben. A drain-back rendszer működése egyszerű, az emelkedéssel szerelt csövekben víz van, szintje a drain-back tartályban levő víz szintjével megegyezik a közlekedő edények elve alapján. Így ezen szint felett nincs víz, tehát a kollektor szárazon áll. Amikor a szabályzó, – érzékelvén a melegedést a kollektorban – elindítja a szivattyút, a folyadék ennek hatására felemelkedik a kollektor hideg ágán, ezután elárasztja a kollektor gyűjtőcsövét, ami min. 1%-ot emelkedik (1 méteren 1 centimétert), a meleg oldalon maga előtt tolva a levegőt, belefolyik a drain-back tartályba. Ezzel záródik a cirkulációs kör, a kollektor által termelt energia a hőcserélőbe jut, ahol átadódik a melegítendő közegnek. Az előzőekből kitűnik, hogy leálláskor, ami bármilyen okból is lehet, a víz visszaeresztődik a drain-back tartályba, a kollektor ismét szárazon áll, így sem a nyári tűző napsütésben, sem a táli hidegekben a rendszer nem károsodik. Csak egy esetben produkál ijesztő hangokat ez a megoldás, ha a nyári napsütésben pl. áramszünet után indul be a rendszer. Ekkor a hideg víz a forró kollektorba lépve hirtelen elgőzöl, esetleg pufog is, de néhány perc után a kollektor lehűlésével ez a jelenség megszűnik. A drain-back és a zárt rendszer alkotóelemei az alábbi ábrán láthatók. A bal oldalon a drain-back rendszer, a jobb oldalon a zárt rendszer. Jól érzékelhető a különbség, de ami nem látszik, az az, hogy a drain-back rendszer rendszerint nem kerül nyomás alá, míg a zárt ún. nyomott rendszer. Lényeges különbség a két rendszer között az is, hogy a zárt esetén a “kontra” (ellenkező irányú csőemelkedés) problémája nem jelentkezik, hiszen a csőben maradó légbuborék összenyomódik utat engedve a folyadéknak. A drain-back-et viszont gondosan kialakított csővezetéssel kell szerelni, hiszen nyomás csak a lezárt rendszer esetén keletkezik, tehát a légbuborékok nem nyomódnak össze megakadályozván a folyadék áramlását. Megjegyzendő azonban, hogy a csövek emelkedéssel való szerelése mindenképp követelmény minden folyadékos csővezeték esetében. A drain-back esetén a kollektort (kollektorokat) mindenképpen emelkedéssel kell szerelni, hogy a folyadék vissza tudjon folyni a drain-back tartályba. A drain-back tartály egy egyszerű tartály (pl. rozsdamentes acélból készül), méretezése egyszerű, a tartály nyugalmi vízszintje alatti űrtartalomnak legalább kétszer nagyobbnak kell lennie, mint a vízszint feletti csövek és a kollektor összes űrtartalmának. Egy nívónyílást szoktak kiképezni rajta, ami feltöltéskor a nyugalmi vízszintet állítja be, ill. ha a rendszer alkalmas a lezárásra, ide csatlakozhat a biztonsági szelep. Ennek a nyílásnak a szerepét átveheti a “hideg” oldali csövön kiképzett “T” elágazóra szerelt menetes csonk is, rajta egy csappal, bár ez a megoldás csak a vízszint beállítására alkalmas, nyomás esetén nem a gőzt, hanem a vizet távolítja el a rendszerből, ami nem igazán jó. A drain-back rendszer megvalósításával azonban vannak problémák is, de érdemes küszködni a kiküszöbölésükkel, hiszen a biztonság mindenek előtt való. Az egyik probléma az, hogy a kollektorból lezúduló folyadék a drain-back tartályba érkezvén szabadeséssel csapódik a tartályban levő folyadék felszínébe, ez csobogással jár. Ráadásul a folyadék induláskor kitolja a levegőt a kollektor gyűjtőcsövéből, átbukik a legmagasabb ponton és zuhanásba kezd a drain-back tartály felé. A levegő viszont nagyon nem akarja a lefelé történő mozgást, így a két elem veszekedvén a helyen felváltva foglalja el azt, kellemtelen bugyogó hang kíséretében. Több megoldás is létezik ennek kiküszöbölésére, bár jelentéktelenné válik, ha a tartály a kollektorhoz közel kap helyet a padlástérben, nem lakott részben. Hőszigetelni egyébként is kell minden alkotóelemet a kollektor-körben, a hőszigetelőknek egy mellékes tulajdonságuk a hangszigetelés is. Kijelenthető tehát, hogy a drain-back tartály helye a padlástérben van, még akkor is, ha ez a tér nem fagymentes. Általában mód nyílik a tartályt pl. kémény oldalára szerelni és hozzá hőszigetelni, vagy akár a csupasz födémhez hőszigetelni, biztosítván a fagymentességet. Drain-back tartályokat be lehet szerezni, vannak olyanok is, amelyekben már csobogásmentesítő is van, nem érdemes házilag ügyeskedni helyettük. Kreatív módon a helyszínen kell kitalálni a legjobb megoldást, a csöveket meg a kollektort vízszintező eszköz segítségével kell szerelni. Időigényesebb ezek miatt, de néhány órán ne múljék a kollektorrendszer kiépítése, hiszen néhány évtizedre épülnek. Az áradozás után vizsgáljuk meg a drain-back rendszer hátrányait is: Az alábbi ábrák elnagyoltak, hogy egyszerűen belátható legyen, amit megpróbálok elmagyarázni. A hangkeltés elsősorban méretezési hibából adódik, nevezetesen: az eredeti méretezési alapelv az, hogy a drain back tartály (továbbiakban db tartály) űrméretének meg kell egyeznie a nyugalmi folyadékszint feletti csőhálózat és a kollektorok űrtartalmával. Ez tök jó, de ugye ez azt jelenti, hogy amint a folyadék helyet cserél a levegővel, a tartály kiürül! Egy üres tartályba bezúduló folyadék pedig csobog, csörömpöl, kavarog a levegővel összekeveredve. Ez a hang nem csillapítható, csak egyszerű megoldásokkal 🙂 A víz-levegő keverék ezután a normál csőátmérőn lezuhogva a hőcserélőben hirtelen lelassul, mert a csőkígyó (hőcserélő) átmérője egy-két dimenzióval nagyobb. A lelassult folyadékban a buborékok összeállnak egy nagyobb légpárnává, leszűkítve a folyadék áramlásának útját, ezzel még nagyobb feladatot adva a szivattyúnak. Ráadásul a csőkígyó legalsó menete erősen lefele hajlik azért, hogy a tartály aljában levő vizet is felmelegíthesse. Ebben a hurokban aztán igen jól megrekedhet a levegő. A szivattyú beszívja az immáron sokkal kevesebb buborékmennyiséggel rendelkező folyadékot, ám ekkor elejti a vízoszlopot, amit eddig tartott, ekkor a visszaürülő folyadék elárasztja a szivattyút, új lendületet vesz, a folyadékot feltolja. Ám a levegőbuborékok ismét elérik a szivattyút és hát… , szóval…, periodikusan vacakol mindaddig, amíg a levegő el nem távozik a vízből, de az meg nem tud 🙁 Az alapvető baj tehát a szivattyú, amely nem tud szívni, csak nyomni, a levegő pedig a halála, mert ő nem kompresszor, csak egy egyszerű vízkavaró. Mi is lehet akkor a megoldás? – Nos, keressünk egy olyan csőszakaszt a rendszerben, ahol a szivattyú előtt igen kicsi a veszteség és bőven rendelkezésre áll a folyadék és a lehető legkevesebb légbuborék található benne. Hát ilyen szakasz nincs! Csak egy olyan szakasz van, ami az első két kitételnek megfelel, ez a db tartály alatt van. Viszont meg kell oldani a levegő bekeveredésével járó problémát. A gond egyik fele könnyedén megoldható, a db tartályt nem szabad hagyni kiürülni! Ez egyszerű: a tarály űrtartalmát kétszeresre kell méretezni, így csak félig ürül le (az optimisták kedvéért: még mindig félig tele marad). A másik, hogy valahogyan meg kell akadályozni a kollektorból lezúduló víz becsapódását a db tartályban levő folyadék felszínébe. Erre több variáció is lehetséges: cső a csőben megoldás, a víz levezetése a tartály belső falán, kúpos tárcsa alkalmazása a beömlőnyílás alatt, a többi igen gyenge hatásfokkal működik, azaz szinte mit sem ér. Az így viszonylag buborékmentes víz már bejuthat a szivattyúba, aztán tolhat, amennyit csak tud, leküzdve az összes nyomásveszteséget, meg a geodetikus magasságot. Jöhet még váltószelep, golyóscsapok garmadája, hőcserélők, mert mindezeken a szivattyú át tudja tolni a légbuborékokat, mert a szivattyú ugyebár tolni aztán igazán tud, mert az ő neve PUMP! A szivattyú elhelyezése tehát kritikus a drain-back rendszernél. A mértékadó nyomásveszteséget ebben az egyszerű körben
a drain-back tartály aljától a tároló hőcserélőjén keresztül a kollektorokig tartó cső és idomok határozzák meg. A szivattyú ugyebár leginkább nem szív, hanem tol (tolattyúnak kellene nevezni!, mint azt már sokadszor említettem), tolni akkor tud jól, ha a beömlő nyílásába korlátlanul tud ömleni a folyadék. Amennyiben a levezetés hosszú, máris korlátozva van a szivattyú emelőmagassága. Ezután következik a hőcserélő, melynek alaki ellenállása is növeli a veszteséget, majd így tesz a felmenő cső is. A kollektorok vesztesége működés közben jelentkezik. A hőcserélő után elhelyezett szivattyú tehát nincs jó helyen, pláne, ha váltószelep is van még a körben. A szivattyú ideális helye tehát  a drain-back tartály nagynyílású fenekén van, a tartály pedig úgy van kiképezve, hogy a lezúduló víz által lehordott levegőbuborékok nem juthatnak a szivattyúba. Ebben az esetben az összes nyomásveszteség a szivattyú után keletkezik és igaz lesz a számítás, miszerint a csőhálózat veszteségét és a drain-back tartály és a kollektorok közti geodetikus magasság adja a szivattyú minimális emelőmagasságát. A köztes megoldás az, hogy a levezetésnek is nagyobb átmérőjűnek kell lennie, mint a kollektorok felé tartó csőnek, ekkor lehet a szivattyú  lent, a tartály közelében, de mindenképpen a meleg ágban! No és persze a váltószelepnek a helye ekkor már indifferens, lehet a meleg ágban, vagy a hidegben . Mivel a rendszerben nincs nyomás, a víz forráspontja 100°C. Ez nem lenne baj. csak akkor okoz gondot, ha a rendszer nincs gondosan méretezve és a hőcserélőn fellépő hőlépcső pl. 20K, így a tároló vizének hőmérsékletét nem lehet 80°C fölé emelni, mert a kollektorokban keringő folyadék forrásba kezd. A kis nyomású biztonsági szelep kinyit, folyadékvesztés következik be. Lehűlés után persze negatív nyomás keletkezik, ez maga után vonja a víz forráspontjának csökkenését. A túlnyomás hiánya azt is jelenti, hogy az esetleges tömítetlenség nehezen észrevehető, a zárt rendszernél ugyebár látszik a nyomásmérőn a veszteség. Tehát, ha a drain-back rendszerből a folyadék szökik, be fog következni a nagyarányú gőzölés, mert a kollektorban keringő csekély mennyiségű víz azonnal felforr. Valamilyen megoldással szükséges lenne ellenőrizni a kollektorköri folyadék mennyiségét, vagy a tömegáramot. Változó tömegáramot gerjeszt az a probléma, hogy a kollektor meleg ága ugyanolyan csőátmérővel csatlakozik a drain-back tartályhoz, mint a kollektorokhoz vezető hideg ág. Ebben a csőszakaszban ugyanis a lezúduló víz megpróbálja letolni a levegőt, de ez periodikusan sikerül csak, hasonlatosan a hosszúnyakú borosüvegből kifolyó nedű bugyogásához. Ennek kiküszöbölése igen egyszerű, legalább egy dimenzióval nagyobb csőméretet kell alkalmazni erre a szakaszra, úgy elfér a víz és a levegő egymás mellett. <u>A rendszer kialakításának követelményei a kollektortól lefelé tehát a következők: A kollektoroknak bírniuk kell a tartós stagnálást (a napon való aszalódást 🙂 ) A kollektoroknak maradéktalanul le kell tudniuk ürülni. A kollektor kivezetésétől nem lehet messze a db tartály, mert a csőből a víz nem tud leürülni a megfelelő lejtés ellenére sem. Ha nem biztosítható a rövid távolság, akkor fagyállóval kell feltölteni a rendszert! A legnagyobb távolság nem legyen nagyobb pár méternél, akkor is igen nagy eséssel kell szerelni a csöveket. A csőhálózat méreténél legalább egy dimenzióval nagyobb levezetés kialakítása a kollektortól a drain-back tartályig. Nagy átmérőjű menetes csonk alkalmazása a drain-back tartály bemenetén. A víz (folyadék) lelassítása és csapódásmentes bevezetése a vízfelszínre. A db tartály űrtartalmának helyes méretezése, vagy a meglevő űrtartalom bővítése másik tartály párhuzamos beillesztésével. A db tartály kivezetésének nagy átmérőjűnek kell lennie. A szivattyú a db tartály alatt kell, hogy helyet kapjon, vagy a levezető cső átmérőjének egy dimenzióval nagyobbnak kell lennie a kollektorhoz menő csővezeték átmérőjénél. Minden csővezetéknek emelkednie kell a kollektor(ok) felé). Minden kollektornak és az őket összekötő csöveknek emelkednie kell a legfelső pont felé. A rendszerbe szennyfogó-szűrőt célszerű beépíteni. Semmilyen felesleges veszteséget, fojtást okozó elemet nem szabad beépíteni a rendszerbe, sőt visszacsapó szelepeket és egyéb kütyüket sem. A szabályozót úgy kell beállítani, hogy a tartályokban előállítandó hőmérséklet ne lehessen nagyobb 80°C-nál. A feltöltési utasítást pontosan be kell tartani, mert a padlástérbe került víz megfagy a csövekben. A fenti előírások betartásával hosszútávon jól működő rendszerek alakíthatók ki, de csak ezek betartásával. Lehet vitatkozni, meg eszméket kialakítani, meg hitrendszereket felállítani, de a fizikát még egyenlőre nem lehet megerőszakolni! Magyarán, aki nem tartja be a szabályokat az építésnél, sok visszahívásra és szidalomra számíthat! Még egy méretezési hiba, melyet elkövetnek: a szűkre méretezett felvezető csőből többfelé ágazó párhuzamos kötés után a tömegáram osztódik, a kollektorokba érve a folyadék még jobban lelassul. Ha éppen a határon van a tömegáram, bármilyen kisebb hiba jelentkezésekor a leglassabb ágban felforr a folyadék. A szennyfogó-szűrő nélküli rendszerben jelentkezhet az a probléma, hogy a szennyeződések a szűk csővezetéken eljutnak könnyedén a kollektorig, ott pedig lerakódnak és akkor abban a kollektor-mezőben igen gyorsan felforr a víz, borzalmas durrogások közepette… Nos ijesztő tud lenni… Csak egy kérdés? Belegondolt már, hogy mi történik a hőcserélőben lehűlt vízzel, ha az éjszaka átfagyott csövekbe jut? (Egyes helyeken az ivóvíz hőmérséklete télen 2-3°C, az átfagyott cső -15°C is lehet, mert a hőszigetelés csak lassítja a lehűlést, bár a felmelegedést is)   … és a cikk az évek múltával és a tapasztalatok gyarapodásával egyre csak hosszabb és hosszabb lesz …

Szabályozás, vezérlés

A szabályozás és a vezérlés fontossága abban rejlik, hogy valamely fizikai jellemzők mennyiségét, vagy minőségét kell befolyásolni annak érdekében, hogy a kívánt mennyiségek, vagy minőségek kerüljenek felhasználásra. Ez a mondat eléggé kacifántosra sikeredett, az egyszerű magyarázatra példa a fűtési rendszer az éghajlatunkon: folyamatosan változó külső hőmérséklet mellett azonos hőmérsékleten kell tartani az épületekben levő helyiségek levegőjét mondjuk a folyamatos munkavégzés fenntarthatósága, vagy egyszerűen csak a kellemes benntartózkodás érdekében. Korunkban a szabályzás és a vezérlés eszközei jobbára, vagy talán már kizárólagosan elektronikus eszközök. Miért is van szükség elektronikára mindenhol?

– Nincs szükség átfogó elektronizálásra, azonban az elektronika nyújtotta lehetőségek gyakorlatilag határtalanok. Sok esetben már elhagyhatatlan olyan esetekben, amikor pontos értéken-tartásra van szükség. Egyszerű magyarázat erre a termosztát, mely régebbi mechanikus létére képes volt 2-3°C-os határértékekkel kapcsolni, a fejlett elektronikus termosztátok akár 0,1°C-os kapcsolási intervalluma. (Szakembereknek: tudjuk, hogy a hőmérséklet-különbségez Kelvinben adják meg 🙂 ). Az egyre kisebb tartományok pontosabb szabályzást tesznek lehetővé, így a befektetett energiamennyiség csökken, ráadásul a közérzetünk is jobbá válik azáltal, hogy a hőmérséklet-változás okozta kellemetlen érzet csökken, jobban tudunk koncentrálni arra, amit éppen végzünk. Az épületekben már teret nyert az épületfelügyeleti rendszer, melynek feladata az összes változó befolyásolása, vezérlése. Beletartozik tehát a fűtés, hűtés, világítás, szellőztetés, aktív árnyékolás, a hőtermelés, a biztonságtechnika, a belső és külső kommunikáció, szóval minden, ami az épület működéséhez szükséges lehet. Ez persze hatalmas mennyiségű információs kábel és érzékelők beépítését teszi elengedhetetlenné. Az agy maga a rendszer számítógépe, minden információt az érzékelők generálnak, a vezetékeken jut el a központhoz, amely értékel, összehasonlít és a beavatkozó eszközökön keresztül szabályozza, vagy vezérli a megfelelő eszközt. A rendszerek kiépítés rendszerint az elektromos hálózat kialakításával párhuzamosan zajlik, ám külön-külön vezetékcsatornákban. A vezetékcsatornák jellemzően a falakban helyezkednek el, vakolás után nem láthatók többé (jó esetben). A vezetékek, érzékelők, központok telepítése hasonlóan a víz, vagy csatorna-rendszerekhez, meglehetősen nagy bontással járnak, a munkák nyomait a kőművesek, burkolók tüntetik el, teszik láthatatlanná azokat, azaz felöltöztetik a falakat. A telepítés után következik a programozás, beszabályozás, ettől a munkafázistól fog úgy működni minden, ahogyan az megtervezésre került.

A termosztát helye

Ez a téma is megér egy önálló lapot az épületgépészet könyvében. Tapasztalatom szerint nagy a káosz a szakemberek fejében is ezzel kapcsolatban. Ez így nem is igaz, a pontos megfogalmazás inkább az, hogy tévhitekkel közelítik meg e tárgykört. Habár minden termosztáthoz használati utasítás jár, igen sokszor magyar nyelvű, nem olvassák el, hanem az „így szoktuk„ meggyőződés tör felszínre, vagy a megrendelő olykor helytelen akarata érvényesül a józan ésszel szemben. Gondolkodjunk kicsit: egy eszköz kell, hogy vezérelje egy sok helyiséges épület, vagy lakás fűtését egy olyan helyről, amit rábökéssel kiválasztunk? – Talán érződik, hogy ez igen finoman szólva butaság, nem? Újabb kérdés: találkozott-e már beszabályozott fűtési rendszerrel? Ugyan a szabályozó szelepeket a szakma szabályai szerint felszerelik, de hogyan is kell azt beállítani? Hát nem igen találkoztam olyan lakással, ahol ez megtörtént, talán azért, mert ez egy időigényes munkafolyamat, amit nem szeret elvégezni a gépész, rendszerint a megrendelő is eltekint tőle, mert gyorsan-gyorsan haladni kell. Igaz, hogy az ő zsebére megy, de a “barátomnál sem csinálták meg, mégis meleg van” frázissal el is hessegeti a gondolatot, hogy talán mégis fontos lehet. Az autószerelőtől elvárja, hogy a szeretettel és ragaszkodással körülvett autó-álom tökéletes legyen, de a lakás, amiben az élete jó részét eltölti, az jó úgy is! Vissza a termosztáthoz: tényleg ésszerű dolog az épület helyiségeinek hőmérsékletét egyetlen termosztáttal szabályozni? Egy önálló családi házat ugye körbeveszi a természet, a négy égtáj, a minden nap minden órájában változó hőmérsékletű, szinte állandóan mozgó levegő, a napsütés, a csapadék, belül a főzés, sütés, fürdés, mosás, szárítás okozta változók, és még sorolhatnám a megannyi tényezőt. Valóban ezeket a változásokat egy termosztátnak kell szabályoznia??? Ugye már belátható, hogy nem jó az út, amelyen haladunk akkor sem, ha a termosztátok ma már csodálatos elektronikai alkotások – melyeknek az egyetlen dolguk, hogy kapcsoljanak, avagy nem. Kell-e egyáltalán termosztát? Kell, de nem egy, hanem sok, helyiségenként, vagy akár termosztatikus fejekkel szerelt radiátorok, fűtésszabályozók, sőt padlófűtés-termosztátok! Ezeket az eszközöket azonban a megfelelő helyre kell szerelni és jól kell használni, különben magas energiaszámlák keletkeznek és az otthonok tulajdonosai ugyebár nem is tudják számon kérni, mert nincs összehasonlítási alapjuk. A hőtechnikai számítások lenne az alap, ám sok múlik a bentlakókon, mert jobbára a tervezési 20°C-nál melegebb van házakban s mint az már köztudott, egy fok hőmérséklet emelés 6-8%-al növeli a fűtési költségeket. Amennyiben mégis csak egy termosztáttal akarja vezérelni az egész fűtési rendszert, ki kell választani egy olyan helyiséget (kontroll pont), ahol a termosztát helyet kaphat. Melyik legyen az? – A megrendelő a kényelemre szavaz. Ha gyönyörű a készülék, legyen a nappaliban egy fő helyen. Jó-e ez? – Nem, mert nem biztos, hogy nem süt rá a nap, nincs alatta radiátor, nincs ajtó mellett, stb. El is jutottunk oda, hogy mik a felszerelés szabályai: nem kerülhet a készülék a radiátor közelébe, hiszen a radiátor sugárzó hője befolyásolja, nem kerülhet nyílászáró mellé, főleg ajtó mellé, mert a nyitás-zárás okozta légmozgás befolyásolja a működését, nem kerülhet olyan helyre, ahol napsütés érheti érthető okokból, nem takarható el, nem kerülhet szellőztető rendszer befúvó és elszívó nyílásának hatókörébe (vetőtávolságon belül). Hát akkor hova kerülhet?
– Egy olyan falfelületre, ahol a fenti hatásoktól mentesen működhet, rendszerint a radiátorral szembeni falon kellene lennie 1,5m magasan. Meg is vagyunk a kijelöléssel, de komolyan gondoljuk, hogy innen kell beállítani az egész épület minden helyiségének a hőmérsékletét? Jól járunk el abban az esetben, ha a külső hőmérséklet mindig azonos. Viszont hazánk ebből a szempontból rossz helyre került, mert van négy évszakunk és állandóan változó napi középhőmérsékletünk. A megoldás: a helyiségeket függetleníteni kell a külső hőmérséklettől hőszigeteléssel, vagy el kell tűrnünk, hogy az északi oldal hűvösebb, a déli melegebb, télen nagyjából jó, vagy az igazi megoldás: hőszigetelés a válaszfalakon is és helyiségenkénti termosztátok beépítése. Ez a logikus működés eredményezi az optimális energiafelhasználást, mert minden helyiségben a szükséges hőfok állítható be. Szükségtelen 26°C a nappaliban, ám a fürdőszobában jól esik a meleg, a hálószobában jó a hűvös, már aki szereti. A mindenkinek megfelelő hőmérséklet-viszonyok ezzel a megoldással állíthatók be, sőt ez a legkorszerűbb is, sokáig ez is lesz. Igaz, hogy az épület építésekor a kialakítás drágább, ám az üzemeltetési költségek ellensúlyozzák azt, a beruházás néhány év alatt megtérül. Az épületet meg nem néhány évre építjük … Az elektronikus, programozható termosztátok korában minden helyiségben beállítható a nappali, éjszakai hőmérséklet, vagy akár a hét minden napjára különböző beállítás is lehetséges. Az ilyen eszközök már nem drágák és nagy hasznot hajthatnak energiafelhasználásunk terén. Végezetül egy rajzocska a helyes elhelyezésről egy helyiségben: a termosztát helye az OK feliratnál